Foci

Paks-Honvéd: egy-egy gól és pont

budapest honvéd (budapest honvéd, )
budapest honvéd (budapest honvéd, )

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a Budapest Honvéd elhozott egy pontot Paksról.

Két olyan csapat találkozott vasárnap este, mely eddig hullámzó teljesítményt nyújtott: a Honvéd két vereség, egy győzelem és egy döntetlen után várta a paksi túrát. A zöld-fehérek ugyan három sikert tudhattak maguk mögött, ám legutóbb simán elintézte őket a Videoton.

Az első félidőben szinte alig történt valami, a mezőnyben folyt a játék, így a Paks vezető találatán kívül nagyon nem is jegyezhettünk fel lehetőséget: a 28. percben Simon Attila a jobb felső sarokba bombázott (1-0).


Egy pontot vihet haza a Honvéd
Fotó: MTI

A szünet után a Honvéd került fölénybe, így egyenlíteni is tudtak a fővárosiak: egy szögletet Hidi küldött fejjel a gólvonal mögé (1-1).

Ez is maradt a végeredmény, így a pontosztozkodással a Paks járt jobban, hiszen a zöld-fehérek a negyedik helyen állnak a tabellán.

Eredmény – OTP Bank Liga, 5. forduló

MVM Paks – Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Simon A. (28.), illetve Hidi (51.)

Paks: Molnár P. – Bori, Kovács G., Fiola, Szabó J. – Kecskés T. – Hullám (Windecker, 71.), Bartha (Tököli, 67.) Báló, Könyves (Heffler N., 56.) – Simon A. Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Honvéd: Kemenes – King, Ignjatovic, Baráth, Alcibiade (Tandia, 64.) – Lőrinczy (Délczeg, 56.), Hidi, Diarra – Vécsei, Holender, Vernes (Testardi, 82.) Vezetőedző: Marco Rossi.

Sárga lap: Könyves (30.), Kecskés (44.), Heffler N. (58.), Windecker (88.), illetve Alcibiade (7.), Diarra (62.), Vécsei (87.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik