Foci

Debrecenben kapott pofont a Fradi

Ferencváros (ferencváros, )
Ferencváros (ferencváros, )

Az OTP Bank Liga rangadóján a Loki 4-1-re verte a Ferencvárost.

A mérkőzés előtt mindössze egy pont választotta el egymástól a két bajnoksesélyest és ennek oka az volt, hogy míg az FTC egyszer kapitulált idén, a Debrecen három győzelem mellett egyszer ikszelt.

A vasárnap délutáni mérkőzés már csak ezért is jó szórakozást ígért és a csapatok nem is maradtak adósok a jó játékkal. A Fradi már az első percekben vezetést szerezhetett volna, ám amit a vendégek nem tettek meg, azt a hazaiak elvállalták: a 9. percben Szakály adott középre a második hullámban érkező Bódi elé, ő pedig bebelsőzte a labdát a hálóba (1-0).

Volas kettőt lőtt
Fotó: MTI

A folyatatásban majdnem megfogyatkozott a Ferencváros, hiszen Jova Levente piros lapot érően csúszott be a tizenhatoson kívül, ám csak sárgát mutatott fel neki a játékvezető. A szünetben azonban mégis döntetlent mutatott az eredményjelző, hiszen Böde Dániel egy remek akció után egyenlíteti tudott (1-1).

A második 45 percben elfogyott a zöld-fehérek lendülete, így a Loki rutinjának is köszönhetően felőrölte a Fradi fiataljait. A 47. percben Volas szerzett ismét vezetést a hazaiaknak, majd egy büntetőt is értékesített (3-1).

A hajrában megadta a kegyelemdöfést a Loki: Szakály finom mozdulattal emelt át a kapujából kijüvő Jova fölött. 4-1 a végeredmény, a DVSC ezzel a győzelemmel vezeti a tabellát.

Eredmény – OTP Bank Liga, 5. forduló

Debreceni VSC – Ferencvárosi TC 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Bódi (9.), Volas (47., 61.), Szakály (92.), illetve Böde (36.)

DVSC: Verpecz – Nagy Z., Mészáros, Máté P., Vadnai – Bódi (Trninic, 58.), Zsidai, Bouadla (Ferenczi, 44.), Szakály P. – Kulcsár T., Volas (Dombi, 81.) Vezetőedző: Kondás Elemér.

FTC: Jova – Jovanovic (Cukic, 70.), Besic, Gerson, Adams – Gyömbér, Józsi – Jenner, Holman (Ionescu, 76.), Valpoort (Tuyp, 53.) – Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz.

Sárga lap: Bouadla (7.), Mészáros (65.), Máté (76.), Dombi (87.), illetve Jova (15.), Adams (60.), Besic (63.), Böde (90.),

Ajánlott videó

Olvasói sztorik