Foci

Miért jó nekünk Fatih Terim?

Fatih Terim (Fatih Terim)
Fatih Terim (Fatih Terim)

Csütörtökön késő este aláírta májusig szóló szerződését a török labdarúgó-válogatott új kapitánya, aki a helyi szövetség közlése szerint nem kér fizetést a munkájáért.

Fatih Terim, a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő török válogatott régi/új szövetségi kapitánya azután került képbe, hogy elküldték elődjét Abdullah Avcit.


Fatih Terim képes jó értelemben megőrülni a pálya szélén
Fotó: AFP

Terim emblematikus alakja a török futballnak. Kétszer is gardírozta már a nemzeti válogatottat. Először 1993-96 között, majd 2005-09 között. 1996-ban történelme során először vezette ki a török válogatottat Európa-bajnokságra, 2000-ben UEFA Kupát nyert a Galatasarayjal, majd újbóli kapitánysága idején 2008-ban elődöntőig menetelt, végül bronzérmes lett a félholdasokkal az Európa-bajnokságon.

Most a török szövetség 19-re lapot húzott és újra Terimtől várja a csodát. Világbajnoki selejtezőcsoportunkban Törökország jelenleg hét ponttal a negyedik helyen áll, 11-el Hollandia, néggyel a magyarok és hárommal a románok mögött. Ergo sok esélyük már nincs a csoport második hely megszerzésére, viszont abban bíznak, hogy a hátralévő négy meccset behúzzák és némi szerencsével odaérhetnek a csoport második helyére.

Őt tekintik hát a megmentőnek és ebben bízhatunk mi, magyarok is, hiszen ők is játszanak még ellenlábasunk Románia ellen. A magyar válogatott szeptember 6-án lép pályára Bukarestben, a törökök négy nappal később. Így bármi legyen is a román-magyar végeredménye, ha Fatih Terim összekapja csapatát értékes pontoktól foszthatja meg az Egervári alakulatot üldöző Romániát.

Bár isten igazából kár számolgatni. Győzni kell Bukarestben, majd az észtek ellen is és máris sokkal tisztább lesz a kép…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik