Foci

Czvitkovics Péter “leigazolt” Felcsútra

Czvitkovics Péter (czvitkovics péter, )
Czvitkovics Péter (czvitkovics péter, )

10-szeres válogatott játékossal erősödött a Puskás Akadémia FC játékoskerete. A Debrecenből érkező középpályás kettő plusz egyéves megállapodást kötött az új csapatával.

Czvitkovics Péter februárban volt 30 éves. MTK nevelés. Annak idején akkora tehetségnek indult, hogy előfordult, egyszerre játszott az U15-ben, az U17-ben és az U19-ben is, ergo igencsak kilógott korosztályából. Felfelé.


Czvitkovics Péter magyar szinten remek futballistának számít, úgy látszik Debrecenben másként gondolkodnak már róla
Forrás: pfla.hu/Beke Norbert

Az NB1-ben eddig 271 meccsen játszott, ezalatt 60 gólt rúgott, két bajnoki címet nyert az MTK-val és a Debrecennel is. 10-szer szerepelt a válogatottban, legutóbb 2011. november 11-én a Liechtenstein ellen – akkoriban klubszinten éppen a belga KV Kortrijkban (19 meccs, 3 gól)  kergette a labdát.

Belgiumból tavaly tért vissza Debrecenbe, de valahol Kortrijk és Debrecen között elveszthette a fonalat… Az elmúlt évadban már nem volt meghatározó, 17 bajnokin lépett pályára, és maradandó nyomot úgy látszik nem hagyott, így Kondás Elemér az idei bajnoki szezon első négy fordulójában már a kispadra sem ültette le, csak egyszer…

“Bízom benne, hogy jó játékkal és ha lehet, gólokkal tudom segíteni új csapatomat. Ideje elkezdeni a felzárkózást, a pontgyűjtést, remélem, ehhez én is hozzá tudok járulni. A Debrecennel végigcsináltam a felkészülést, szerepeltem az Európa Liga-selejtező mérkőzésen, szerintem jó erőállapotban vagyok. Ha számít rám Benczés Miklós vezetőedző, akár a Kaposvár elleni szombati bajnokin bemutatkozhatok új csapatomban.”nyilatkozta új csapata honlapjának Czvitkovics Péter.

Kétségtelen tény a négy forduló alatt egyetlen pontot szerző újonc csapatnál elkelne egy játékos a pálya közepén, aki a szintén friss igazolásnak, a szintén egykori MTK-s Tischler Patriknak oda tudja rúgni a labdát. Így azt kell mondjuk, látszólag “lefelé igazolt”, de jobb helyre nem is kerülhetett volna.

Ő azt csinálhatja, amihez ért: osztogathat, a fiatal akadémisták meg tanulnak tőle és futnak, szerelnek helyette…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik