Foci

230 ezer forint a legolcsóbb jegy a vb-döntőre

foci vb 2014 (foci vb 2014, labdarúgó vb 2014, )
foci vb 2014 (foci vb 2014, labdarúgó vb 2014, )

Hét óra alatt egymillió jegyigénylés érkezett a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseire, miután kedden megkezdődött a belépők értékesítésének első fázisa.

A nemzetközi szövetség (FIFA) közlése szerint több mint 163 ezer szurkoló küldött igénylést a 64 találkozó valamelyikére, illetve már most több jelentkező van a Sao Pauló-i nyitómeccsre és a Rio de Janeiró-i döntőre, mint ami a stadionok befogadóképessége. A két elődöntőre szintén nagy számban jelentkeztek a drukkerek, 39 összecsapás esetében pedig az olcsó árkategóriájú tikettekre van túljelentkezés – ezeket csak helyi szurkolók kaphatják.

Egy-egy vásárló az interneten maximum hét mérkőzésre vehet legfeljebb 4-4 jegyet. A nem brazil állampolgároknak a legolcsóbb belépő a csoportmérkőzésre 90 dollár (körülbelül 20 ezer forint), a döntőre 990 dollár, azaz nagyjából 230 ezer forint!

Az érdeklődök a FIFA honlapján regisztrálhatnak október 10-ig itt. A szimpatizánsok még jó ideig nem tudhatják, hogy sikerrel jártak-e, ugyanis legkorábban októberben kapnak értesítést, miután a FIFA kisorsolta a szerencsés jegytulajdonosokat a jelentkezők közül.

Az értékesítés első szakaszában nagyjából egymillió jegyet kínálnak megvételre a 3,3 millióból, a következő fázis november 5. és 28. között lesz. A vb csoportsorsolását december 6-án tartják, és ezt követően kerül sor a harmadik eladási szakaszra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik