Foci

NB1: képességbeli hiányosságok vannak

Az Újpest eleinte ugyan uralta az első félidőt, de a második félidőben fordítani tudott az otthon játszó kaposvár. Egy Simon elfutás és centerezést követően a lilák azonban megmentették a pontot. Így látták az edzők.

Az OTP Bank Liga 4. fodulójának pénteki nyitónapján hazai pályán megszerezte első pontját a Kaposvár. Szerezhetett volna mindjárt hármat is, de az Újpest a 87. percben kiénekelte a sajtot a Prukner csapat szájából (2-2).

Prukner László, a Kaposvár edzője a sport tv kommentátorának kérdésére elmondta, játékosai próbáltak tenni azért, hogy végre megszerezzék az első három pontot. “Ami eddig is jellemzett bennünket, a figyelmetlenség, vagy a képességbeli hiányosságok, amit csak hosszú tanulási folyamat eredményeként lehet pótolni, azok most is előjöttek. Sajnálom, hogy annak ellenére nem sikerült a győzelem, hogy a csapat sokat tett érte. A vereségek elbizonytalanítják és csökkentik a munkába vetett hitet, de én remélem, hogy tudjuk majd oldani a feszültséget a jövő héten” – magyarázta a kaposvár mestere.

Kozma István, az Újpest edzője sem volt boldog, hiszen az első félidőben csapata vezetést szerzett a kezükben volt a mérkőzés. “Szögletből, nem kijátszott helyzetből kaptunk gólt, ami nagy hiba volt, majd Sankovic megsérült és mindez megfogott minket, leült a csapat. Elveszítettük a ritmust, hátrányba is kerültünk, de az akaraterőnket mutatja, hogy a végén fel tudtunk állni, sőt, akár a győzelmet is megszerezhettük volna. Nem éreztem a meccsben, hogy a Kaposvár fordítani tudna” – értékelt az egykori válogatott labdarúgó.

Eredmény – OTP Bank Liga, 4. forduló

Kaposvári Rákóczi FC – Újpest FC  2-2 (0-1)

Kaposvár, 2500 néző, v.: Szabó Zs.

Kaposvár:
Ranilovic – Okuka, Petrache, Kovács O., Jánvári – Babic (Thiam, a szünetben), Addo (Vrucina, 86.) – Pavlovic, Oláh, Balázs B. – Waltner (Markus, 72.)

Újpest:
Balajcza – Litauszki, Antón, Mihajlovic, Ligot – Balogh B. (Lázár B., 82.) Sankovic (Juanan, 62.), Tchibuabua, Vasiljevic, Simon K. – Ahjupera.

Gólszerzők: Petrache (68.), Thiam (81.), illetve Vasiljevic (44., 11-esből), Lázár B. (87.)

Sárga lap: Oláh (3.), Kovács O. (53.), Thiam (71.), Addo (85.), Vrucina (92.), illetve Litauszki (63.), Tchibuabua (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik