Foci

Még mindig nyeretlen az ETO, tovább robog a Pápa

győri eto, varga roland (győri eto fc, varga roland, )
győri eto, varga roland (győri eto fc, varga roland, )

A Győri ETO focicsapata a negyedik bajnokiján sem tudott nyerni, ezúttal a Péccsel ikszelt Pintér Attila együttese. A Lombard elrontotta a mezőkövesdi ünnepet és 2-0-ra nyert a Zsóry felújított stadionjában.

Kijelenthetjük, hogy az OTP Bank Liga címvédője beragadt a rajtnál. A Győri ETO ahhoz a Pécshez látogatott el szombaton, amely szintén nem tudott eddig meccset nyerni, sőt, még csak pontot sem szerzett. A Mecsekaljaiak igen korán, a 11. percben szereztek vezetést, egy kezezésért befújt büntetőt Koller értékesített higgadtan (1-0). Szinte azonnal jött az egyenlítés, Trajkovic használt ki egy nagy védelmi megingást (1-1). A folytatásban elég sok hibával játszottak a csapatok, majd vége lett a félidőnek.

A második felvonásban alacsony volt a színvonal, volt ugyan pár szép jelenet, de összességében nem kényeztettek el bennünket a csapatok. A 78. percben emberelőnybe került az ETO, ezen a meccsen is kiállítottak ugyanis egy pécsit, méghozzá a kapujából rosszul kimozduló, majd Lázokkal a tizenhatos előterében ütköző Dibusz kapott pirosat. Tíz ember ellen sem tudta megszerezni a győztes találatot a Győr, 1-1 lett a vége.

Eredmény – OTP Bank Liga, 4. forduló

Pécs, 1800 néző, v.: Vad II.

PMFC-Matias – Győri ETO FC 1-1 (1-1)

Pécs: Dibusz – Fodor, Balogh B., Romic, Mohl – Horváth A., Frőhlich (Gőcze, 80.), Koller K., Városi (Márkvárt, a szünetben), Szatmári L. – Wittrédi (Rácz F., 66.)

Győr: Kamenár – Svec, Lang, Lipták, Völgyi – Trajkovic (Lázok, 71.), Kamber, Mevoungou – Varga R., Martínez (Andric, a szünetben), Burgos (Kink, 59.)

Gólszerzők: Koller (11., 11-esből), illetve Trajkovic (16.)

Sárga lap: Koller (91.), illetve Mevoungou (11.), Trajkovic (22.)

Piros lap: Dibusz (78.)


Így örült Mezőkövesden a Pápa
Fotó: MTI

Idő közben a Mezőkövesd már felújított stadionjában látta vendégül a Lombard Pápát. A vendégek hamar vezetést szereztek, a 4. percben Griffiths szerzett vezetést, majd ugyanő egy kipattanót is értékesített a 31. minutumban, megnyugtató előnnyel mehetett szünetre a Pápa.

A folyttaásban is főleg a Lombard akarata érvényesült, a Mezőkövesd most nem a múlt heti arcát mutatta, amikor 6-2-re nyert Kecskeméten. Az eredmény nem is változott már a folytatásban, története első hazai NB I-es mérkőzését elveszítette a matyóföldi együttes, a Pápa pedig még mindig veretlen.

Eredmény – OTP bank Liga, 4. forduló

Mezőkövesd, 3000 néző, v.: Kassai

Mezőkövesd Zsóry-Lombard Pápa Termál FC 0-2 (0-2)

Mezőkövesd: Szántai – Lakatos (Olasz, a szünetben), Szalai, Hegedűs D., Gévay – Menougong, Dobos, Bognár I. (Petneházi, a szünetben), Farkas B., Melczer V. (Irhás, 69.) – Balajti

Pápa: Szűcs L. – Tóth G., Supic, Rodenbücher, Struhar – Quintero (Tóth B., 70.), Szabó O., Orosz M. (Eszlátyi , 76.), Maksimovic, Griffiths – Kenesei (Tajthy, 56.)

Gólszerzők: Griffiths (4., 31.)

Sárga lap: Szalai (28.), illetve Tóth G. (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik