Foci
foci-labdarugas(960x640)(1).jpg (foci, labdarúgás)

Évek óta nem volt ilyen a magyar labdarúgásban

Rajtol az egycsoportos, megerősödött labdarúgó NB II. Vajon mely együttesek ünnepelhetnek feljutást az idény végén?

A Dunaújváros-Vasas mérkőzéssel pénteken kezdetét veszi a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályú küzdelemsorozata: a Ness Hungary NB II. 2013/14-es idényének újdonsága, hogy kilenc év után ismét egy csoportban szerepelnek a csapatok.

Az eddigi kétszer 16 együttesből álló – Keleti- és Nyugati-csoportra bontott – mezőny létszámát ugyanis megfelezték. Egycsoportos küzdelemre legutóbb a 2004/05-ös szezonban volt példa, akkor 14 klubbal.

Változatlan ugyanakkor, hogy a fordulók száma harminc, illetve hogy továbbra is két gárda jut fel az élvonalba. Eddig a keleti és a nyugati bajnok léphetett fel az első osztályba, így összevonva pedig az első két helyezett szerez indulási jogot az OTP Bank Ligában.

A magyar szövetség (MLSZ) azt várja az újítástól, hogy egyrészt színvonalasabbá váljon az NB II, másrészt gazdaságilag erősebb csapatok szerepeljenek benne. Vagyis ne forduljon elő olyan eset, mint legutóbb, amikor a Vác nem tudta befejezni a pontvadászatot.

A jelek szerint egyébként nagyon erős küzdelemre van kilátás. Az egyik legnagyobb esélyes a feljutásra az élvonalból kieső Siófok lehet, amely szinte egyben tudta tartani élvonalbeli keretét, ráadásul olyan rutinos focistákkal erősödött, mint például Nagy Dániel, aki Székesfehérváron és Szombathelyen is focizott az élvonalban.

Sokan még a Gyirmótot várják az első két hely valamelyikére, amelynek a transfermarkt.de szerint a legértékesebb a játékosállománya az egész NB II.-ben. Győr külvárosában csalódást keltő volt az előző idény, így Csank Jánosnak megköszönték az eddigieket, a csapat immáron Sisa Tiborral célozta meg az élvonalat.

És akkor olyan együttesek is beleszólhatnak a feljutásért vívott harcba, mint a Nyíregyháza, a Békéscsaba, a Kozármisleny, a Vasas vagy akár a Dunaújváros.

Izgalmakban nem lesz hiány.

Az NB II. első fordulójának programja

péntek:
Dunaújváros-Vasas 15.30

szombat:
Kozármisleny-ZTE FC 16.30
Kisvárda-Soproni Vasutas 17.30
Ajka-Nyíregyháza Spartacus 17.30
Szigetszentmiklós-Cegléd 17.30
FGSZ Siófok-Balmazújváros 18.00
Békéscsaba-FC Tatabánya 19.00
Szolnoki MÁV FC-Gyirmót 20.00

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.