Foci

Csehek ellen játszunk, a románokra figyelünk

magyar labdarúgó válogatott (magyar labdarúgó válogatott)
magyar labdarúgó válogatott (magyar labdarúgó válogatott)

A szerda este 20,30-kor kezdődő Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés ugyan barátságos, de az itt elért eredmény akár még az esetleges világbajnoki pótselejtező-mérkőzés párosítását is befolyásolhatja.

“Ez nemcsak szimpla tesztmérkőzés számunkra, hanem komoly erőfelmérő, amelyen szeretnénk meghatározó játékot bemutatni még akkor is, ha legutóbb a tavaly júniusi, prágai találkozón annak ellenére, hogy végül mi nyertünk a csehek ránk erőltették az akaratukat” – mondta keddi sajtótájékoztatóján Egervári Sándor.

A szakember hozzátette: ez a találkozó fontos állomás a válogatott őszi céljainak eléréséhez, mivel a gárda szeptember 6-án Bukarestben játszik sorsdöntő világbajnoki selejtezőt.


A válogatott játékosok a Telki edzőközpontban kedden délelőtt és délután is edzést tartottak
Forrás: mlsz.hu

“Szeretnénk ősszel összesen hat tétmérkőzést játszani, ehhez már a csehek ellen is fegyelmezett, jó játékot kell mutatnunk” – folytatta a tréner. Utóbbi kijelentésével arra utalhatott, hogy idén még négy világbajnoki selejtező mérkőzés biztos, mint tétmeccs, viszont ha a csapat második helyen végez ehhez jöhet még újabb két világbajnoki pótselejtező.

Ezen a szemüvegen keresztül nézve igaza van Egervárinak abban, a csek elleni barátságos meccs is fontos. Ugyanis ennek a meccsnek az eredménye beleszámít a FIFA világranglista helyezésbe, amit pedig figyelembe vesznek az esetleges pótselejtező párosításánál.

A szakember a várható kezdőcsapattal kapcsolatban konkrétumokat nem árult el, annyit azonban elmondott, hogy nagy meglepetés nem várható az elmúlt fél évben látott együtteshez képest.

A sajtótájékoztatón részt vett Vanczák Vilmos, a Sion légiósa is, aki szintén már a románok elleni vb-selejtezőre fókuszált: “A szerdai mérkőzés jó erőpróba lesz a csapatnak, igaz, a keretben mindenki különböző edzettségi állapotban várja az összecsapást. Van akinek már elkezdődött a bajnokság és van akinek nem. Sajnos, mi nem kezdtük túl jól a szezont, öt meccs alatt mindössze két pontot szereztünk” – mondta Vanczák, aki tavaly Románia és Kuvait ellen is gólt szerzett a válogatottban.

Magyarország-Csehország

Helyszín: Puskás ferenc Stadion
Időpont: 20 óra 30 perc

A várható kezdőcsapat:

Bogdán Ádám – Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Juhász Roland, Kádár Tamás – Varga József, Pintér Ádám – Koman Vladimir, Kovács István, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám

Ajánlott videó

Olvasói sztorik