Foci

Unalmas döntetlen Újpesten

Lázár Bence (lázár bence, )
Lázár Bence (lázár bence, )

Az Újpest labdarúgócsapata hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a Budapest Honvéddal. A vendégek most szereztek először pontot a mostani kiírásban.

Az OTP Bank Liga 3. fordulóját egy budapesti rangadó zárta vasárnap este, a Budapest Honvéd látogatott az Újpesthez. A mérkőzés elején nem volt túl sok izgalom, majd a 21. percben a hazai drukkerek örülhettek, ugyanis a kiugró Simon még a kapus Kemenes mellett is elhúzta a labdát, mielőtt a kapuba gurított volna (1-0). A folytatásban ugyan védenie kellett mind a két kapusnak, igazán nagy gólhelyzet nem alakult ki, az állás így nem változott a szünetig.


Simon Krisztián lőtte az első gólt
Fotó: Facebook

A második felvonás elején egyből egyenlített a Honvéd: Anton hozott össze egy büntetőt az ellenfélnek, Vernes értékesítette a 11-est (1-1). A meccs innentől kezdve nem volt túl élvezhető, szinte semmi említésre méltó esemény nem történt. A kispestiek a végére ráadásul teljesen visszaálltak, az Újpest pedig már nem tudta bevinni a győztes találatot.

A Budapest Honvéd az 1-1-nek köszönhetően már nem áll pont nélkül a bajnokságban, míg az Újpest egy vereség és egy győzelem után ezúttal döntetlent játszott.

DEredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Szusza Ferenc Stadion, 2700 néző, v.: Vad II.

Újpest FC – Budapest Honvéd 1-1 (1-0)

Újpest: Balajcza – Antón, Mihajlovic, Ligot, Litauszki – Tshibuabua, Vasziljevics (Toricska (79.), Balogh B., Simon K. – Lázár B. (Sankovic 66.), Kabát

Honvéd: Kemenes – Zsivanovics, Ignjatovics, Baráth., Alcibiade – Nagy G. (Diaby a szünetben), Diarra, Hidi – Vécsei, Vernes (Prosszer 70.), Holender (Mancini, 81.)

Gólszerzők: Simon K. (21.), illetve Vernes (48. – 11-esből)

Sárga lap: Antón (47.), Tshibuabua (65.), Litauszki (76.), illetve Diarra (15.), Alcibiade (17.), Vernes (33.), Diaby (54.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik