Foci

Kilenc emberrel esélye sem volt a Pécsnek Fehérváron

Nemanja Nikolic (nemanja nikolic, )
Nemanja Nikolic (nemanja nikolic, )

A PMFC-Matias labdarúgócsapata ugyan vezetést szerzett a Videoton otthonában, de az egy órát kettős emberelőnyben játszó hazaiak 5-1-re nyertek.

Elég alacsony színvonalon indult a székesfehérvári mérkőzés, bő 20 perc alatt mindössze egy Juhász-fejest jegyezhettünk fel, azt is fogta Dibusz. A 24. percben aztán hatalmas góllal szerzett vezetést a vendég Pécs, egy szöglet után Frőlich gondolt egyet, majd a tizenhatos előteréből, kapásból lőtt a felsőbe (0-1) – ez volt az első gól, amit a fehérváriak a mostani bajnokságban kaptak. Nem örülhettek sokáig a Mecsekaljaiak, a szellősen védekező pécsi játékosok között kilépő Nikolic Nemanja harcolt ki egy tizenegyest, ráadásul Uzomát ki is állították, amiért utolsó emberként szabálytalankodott. A tizenegyest a sértett értékesítette (1-1).

A 29. percben ismét villant a piros lap és újfent vendégjátékos kapta: Vinicius és Grumic akaszkodott össze, előbbi sárgát kapott, utóbbit kiállították. Minden bizonnyal azért, mert tett egy rúgómozdulatot ellenfele irányába. A kettős emberelőnyben játszó Videoton aztán elég felszabadultan játszott a meccs a félidő további részében, jöttek is a gólok: előbb egy beívelés után Vinicius fejelt a hálóba (2-1), majd Kovács remek átadása után Nikolic talált be ismét (3-1).

A második felvonásban a Vidi ment előre az újabb találat reményében, de sokáig nem sikerült bevenni Dibusz kapuját. A gólcsendet aztán Sándor György törte meg, aki egy lefejelt labdát bombázott a hálóba a 70. percben (4-1). A hajrá kezdetén Arturo Álvarez is betalált – ha gonoszkodni akarnák, azt is írhatnánk, hogy ez volt a légiós első értékelhető megmozdulása ebben a szezonban (5-1). Ez is maradt a végeredmény.

A Videoton győzelmének köszönhetően továbbra is hibátlan mérleggel áll a bajnokságban, igaz a két gyors pécsi kiállítás igencsak rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A PMFC még mindig nem szerzett pontot.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Székesfehérvár, 3300 néző, Vezette: Bognár

Videoton – PMFC-Matias 5-1 (3-1)

Videoton: Calatayud – Szolnoki (Paraiba, 75.), Juhász, Vinícius (Zé Luis, a szünetben), Stopira – Caneira, Sándor – Kovács, Kleinheisler (Oliveira, 55.), Álvarez – Nikolics

Pécs: Dibusz – Fodor, Romic, Balogh B., Uzoma – Horváth A. (Márkvárt, 70.), Frőhlich (Deutsch, a szünetben), Koller K., Városi (Nagy J., a szüneten), Szatmári L. – Grumic

Gólszerzők: Nikolics (27., 44., az elsőt 11-esből), Vinícius (37.), Sándor (70.), Álvarez (76.), illetve Frőhlich (24.)

Sárga lap: Vinícius (29.), illetve Városi (18.)

Piros lap: Uzoma (26.), illetve Grumic (29.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik