Foci

Triplázott a paksi gólzsák, Pápán kapott ki a Rákóczi

foci-labdarugas(210x140)(1).jpg (foci, labdarúgás)
foci-labdarugas(210x140)(1).jpg (foci, labdarúgás)

Az MVM Paks 4-1-re nyert a Puskás Akadémia ellen, a Lombard Pápa 1-0-ra verte a Kaposvárt az OTP Bank Ligában.

Az újonc Puskás Akadémia ezúttal az eddig hibátlan Paks otthonában vendégszerepelt. A hazaiak már nagyon korán vezetést szereztek, Hajdúch kapus nem tudta kiöklözni a labdát, a lecsorgót Kovács passzolta be közelről a kapuba (1-0). A PAFC hálóőre ráadásul meg is sérült – a Sport TV információi szerint eltörött az ujja -, így le kellett cserélni.

A folytatásban a tolnaiak előtt adódott két újabb gólszerzési lehetőség is, ám előbb Simon Attila lőtt kapufát, majd Éger emelt a lécre. A félidő végén már nem voltak helyzetek, egy talált góllal vezetett 45 perc után a Paks.


Simon Attila egy félidő alatt triplázott
Fotó: Facebook

A második felvonás elején tizenegyest rúghatott a Puskás Akadémia, Tischler pedig nem is hibázott a mészpontról (1-1). Nem sokáig volt egyenlő az állás, Simon éles szögből leadott lövése ugyanis utat talált a kapuba Somodi lábai között (2-1).

A 64. percben megpecsételődni látszott a vendégek sorsa, Vaszicsku kapta meg ugyanis a második sárga lapját. Nem sokkal később jött is az újabb Simon-gól, egy szöglet után maradt üresen és fejelt a hálóba (3-1). A 4-1-es végeredményt Simon Attila állította be, akinek ez volt ezen a meccsen a harmadik gólja. Érdekesség, hogy az első fordulóban egy, a másodikban kettő, a harmadikban pedig három találatot jegyzett. Kezdhetnek aggódni a Videotonnál.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Paks, 1200 néző, v: Solymosi

MVM-Paks-Puskás Akadémia 4-1 (1-0)

Paks: Molnár P. – Fiola, Éger, Kovács G., Szabó J. – Kecskés – Bartha (Tököli, 77.), Bori (Kiss T., 63.), Báló, Hullám (Könyves, 19.) – Simon A.

Puskás Akadémia: Hajdúch (Somodi, 13.) – Vachtler, Vaszicsku, Fabio, Farkas N. – Molnár T. (Mamadu, 69.), Polonkai, Tóth B., Bertus, Baracskai (Zsolnai, 56.) – Tischler

Gólszerzők: Kovács G. (6.), Simon A. (59., 73., 88.), illetve Tischler (54., 11-esből)

Sárga lap: Farkas N. (6.), Tóth B. (9.), Vaszicsku (26., 64.), Baracskai (55.)

Piros lap: Vaszicsku (64.)

Idő közben Pápán is rendeztek egy bajnoki, a Lombard a pocsékul kezdő Kaposvárt fogadta. A hazaiak jól indítottak, majd a vezetést is megszerezték, igaz a labda a menteni igyekvő Babicról csorgott be a saját kapujába (1-0). Szinte azonnal egyenlíthetett volna a Rákóczi, de Szűcs bravúrral védett egy szólót.

A második felvonásban nőhetett volna a különbség a felek közt, de Ranilovic védeni tudta Eszlátyi gyenge büntetőjét. Volt még egy nagy lehetőség a Pápa előtt, de az is kimaradt, maradt az 1-0, de ez is három pontot ér a Lombardnak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 3. forduló

Pápa, 1000 néző, v.: Becséri

Lombard Pápa Termál FC-Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0)

Lombard Pápa Termál FC: Szűcs L. – Nagy S., Supic (Maksimovic, 33.), Rodenbücher, Présinger (Tóth B., a szünetben) – Quintero, Szabó O., Orosz, Struhar, Eszlátyi (Ivancsics, 70.) – Griffiths

Kaposvári Rákóczi: Ranilovic – Okuka, Kovács O., Petrache, Jánvári – Balázs B., Bőle (Markus, 65.), Babic (Waltner, 78.), Addo, Vrucina – Oláh (Thian, 32.)

Gólszerző: Babic (19., öngól)

Sárga lap: Rodenbücher (27.), Nagy S. (67.), Tóth B. (71.), Szabó O. (88.), illetve Addo (44.), Babic (51.), Petrache (53.), Jánvári (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik