Foci

PSV-Milan a slágermeccs a BL-ben

sorsolás (sorsolás)
sorsolás (sorsolás)

Sorsoltak a Bajnokok Ligája playoff körében.

A legrangosabb európai kupa utolsó selejtezőkörének párosításait Nyonban sorsolták ki péntek délelőtt.

A húsz csapatot két tízes blokkra – bajnokok és nem bajnokok ágára – szedték szét az UEFA szervezői. Mindkét csoportban öt-öt együttes szerepelt a kiemelt illetve a nem kiemelt klubok között.

A sorsolás a nem bajnokok ágának párosításával kezdődött, ahol több párharc is izgalmasnak bizonyul. A skót bajnok Celtic például a BL-újonc Shakhter Karagandyt kapta ellenfeléül, a cseh Plzen pedig a Mariborral mérkőzik majd meg.

Lehet, hogy Szalaiék játék nélkül jutnak a csoportkörbe
Fotó: AFP

A bajnokok ágának – és egyben az egész playoffnak – a slágermeccse a PSV Eindhoven – Milan összecsapás lesz, ami akár egy Bajnokok Ligája nyolcaddöntőnek is beillene. A Szalai Ádámot foglalkoztató Schalke ukrán ellenfelet kapott: ők a FC Metalist Kharkiv ellen játszanak oda-visszavágós párharcot a csoportkörbe jutásért.

Érdekesség, hogy a Kharkiv és az Arsenallal összesorsolt Fenerbahce közel sem biztos, hogy pályára léphet a kupában, az UEFA Sportdöntő Bizottsága ugyanis még mindig vizsgálódik ellenük fogadási csalás ügyében.

Bajnokok Ligája – sorsolás, playoff kör

Bajnokok ága
GNK Dinamo Zagreb (horvát) – FK Austria Wien (osztrák)
PFC Ludogorets Razgrad (bolgár) – FC Basel 1893 (svájci)
FC Viktoria Plzeň (cseh) – NK Maribor (szlovén)
FC Shakhter Karagandy (kazah) – Celtic FC (skót)
FC Steaua Bucureşti (román) – Legia Warszawa (lengyel)

Nem bajnokok ága
Olympique Lyonnais (francia) – Real Sociedad de Fútbol (spanyol)
FC Schalke 04 (német) – FC Metalist Kharkiv (ukrán)
FC Paços de Ferreira (portugál) – FC Zenit St Petersburg (orosz)
PSV Eindhoven (holland) – AC Milan (olasz)
Fenerbahçe SK (török) – Arsenal FC (angol)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik