Foci

MTK-Haladás: mindkét fél a győzelemre tör

mtk-haladás (mtk hungária, szombathelyi haladás, )
mtk-haladás (mtk hungária, szombathelyi haladás, )

Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának első találkozóján az MTK és a Haladás csap össze péntek este hét órakor.

Az MTK eddigi két mérkőzéséből egyet nyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A Haladásnak egyelőre nincs még győzelme, ami részben a sorsolás nehézségéből is fakad.

Garami a három pont megszerzésében reménykedik
Fotó: MTI

Garami József, az MTK vezetőedzője bízik csapata sikerében, és szeretné megszakítani együttese rossz sorozatát a szombathelyiek ellen.

„A Haladás ellen négy éve nem nyertünk, döntetlen sem volt, és gólt sem nagyon sikerült szereznünk. Mumusunk volt a zöld-fehér együttes az elmúlt időszakban, jó csapatról van szó, amely évek óta hasonló összeállításban játszik. Az elmúlt időszakban jó néhány fiatal tehetség beépült a Haladásba, és meghatározzák többek között a támadójátékot is. Sajnos nálunk éppen ebből a csapatrészből dőlt ki újabb ember, ennek ellenére szeretnénk megszakítani a rossz sorozatot. Kemény sorozatban vagyunk, és hamarosan a Ferencváros és a Videoton is következik, úgyhogy fontos lenne pontokat szereznünk. Ebben bízunk az esti mérkőzésen” – mondta Garami, majd az mtkhungaria.hu-nak. Azt is elárulta, valószínűleg a Groppioni – Nagy, Kálnoki Kis, Vukmir, Fejes – Poór, Kanta, Pölöskei – Vass, Horváth, Pál összeállításban lép pályára csapata.

Artner Tamás is bizakodó
Fotó:westindex.hu

A Haladásnak a Videotontól elszenvedett 2-0-ás vereség és a Győr elleni hazai 2-2-es döntetlennel záruló összecsapáson is esélye volt a győzelemre.

Artner Tamás, a Haladás menedzsere így beszélt haladas.hu-nak a meccs előtt: „A kék-fehérek meghatározó játékosaikat saját nevelésű fiatalokkal pótolták, emellett igazoltak is néhány futballistát. Ennek ellenére azért meggyengültek, ám ezt csapategységgel pótolják. Harcos, fegyelmezett alakulat az MTK, az első két fordulóban ezt tapasztaltam. Mi a sorsolás szeszélye folytán eddig két meghatározó csapattal játszottunk, ha könnyebb ellenfelünkkel kezdünk, négy pontunk biztosan lenne. Ugyanazt a harci szellemet, fegyelmezettséget tapasztalom, mint tavaly, de amellett, hogy be kell rúgnunk a helyzeteinket, hátul a legkisebb hibát sem szabad elkövetnünk. Csak így lehet esélyünk a jó eredményre – győzni megyünk a fővárosba.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik