Fradi(960x640)(2).jpg (ferencváros, fradi, ftc, ferencvárosi tc, )
Foci sport

Válogatott focistát igazolt a Ferencváros

Akeem Adams 22 esztendős és Trinidad és Tobago labdarúgó-válogatottját erősíti.

A fővárosi zöld-fehérek védelme eddig is foghíjas volt, majd miután Aleksandar Alempijevicet négy hónapra eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága sejthető volt, hogy valakit biztosan igazolnia kell a Ferencvárosnak. Szerdán egy brazil focista, Gerson Guimaraes esetleges érkezéséről írtunk, ám délután mégsem az ő leigazolását jelentették be.

„A mai napon mindenben megállapodott egymással Akeem Adams, valamint a Ferencvárosi Torna Club, így a 22 esztendős, Trinidad és Tobago válogatottjában eddig 9 alkalommal pályára lépett hátvéd klubunkban folytatja pályafutását” – olvasható a fradi.hu-n megjelent közleményben.

Akeem Adams 2008-ban, 16 esztendősen már debütált a trinidadi élvonalban, sőt, abban az esztendőben már felnőtt válogatottnak vallhatta magát. A fradi.hu által csak remek fizikai paraméterekkel megáldott labdarúgóként titulált védő korábban a W Connection, a United Petrotrin és a Central FC-ben csillogtathatta meg tudását, mostantól kezdve pedig az FTC-ben.

„Nagyon örülök, hogy sikerült a Ferencvároshoz szerződnöm. Keményen dolgoztam azért, hogy eljussak idáig. Természetesen tudom, hogy a jövőben is rengeteg feladat vár rám, hiszen minden erőmmel a Fradit akarom segíteni” – mondta bemutatkozó interjújában Adams, aki jellemzést is adott magáról:

„Fizikailag nagyon erős, jól testfelépítésű játékos vagyok. Keményen, a sportszerűség határain belül agresszíven futballozom. Emellett azonban szeretem a technikás megmozdulásokat is. Ami a posztomat illeti, középhátvédként és balhátvédként is bevethetnek.”

A védőnek merész céljai vannak: minden meccset és minden lehetséges címet be akar zsebelni új klubjával.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

55 millió ember él demenciával napjainkban, s a betegség – amelynek az Alzheimer-kór az leggyakoribb fajtája – a világ hetedik vezető haláloka. Ráadásul a betegek 75 százaléka nincs diagnosztizálva. A probléma egyre csak súlyosbodni fog. A kormánynak van egy stratégiája, az közhelyes megállapításokon kívül konkrét intézkedési tervet nem tartalmaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.