Foci

Orbán Viktor “eladná” a Fradit

orbán viktor (orbán viktor, )
orbán viktor (orbán viktor, )

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Ferencáros labdarúgócsapata heteken belül új kézbe kerülhet. Kubatov Gábor, a zöld-fehérek elnöke mindezt cáfolta.

Orbán úgy véli, hamarosan eladják a Fradit
Fotó: MTI/EPA

Vasárnap terjedelmes nyilatkozatot adott a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjának az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök. Az interjúban a magyar labdarúgást érintő számos érdekes gondolat mellett egy olyan mondat is elhangzott, amely azóta is találgatásra ad okot.

„A Fradinak hamarosan lesz kérője, erősebb és nagyobb, mint bárki másnak, ez csak hetek kérdése” – ejtette el a kósza mondatot a miniszterelnök és bizony meglehet, ebben a kérdésben tájékozottabb, mint a Fradi vezetésében jónéhányan.

Felvetődött, hogy Pászkány Árpád erdélyi milliárdos, a CFR Cluj tulajdonosa lenne a befektető, de a hétfői Nemzeti Sport ezt cáfolta. Az is napvilágot látott, hogy Csányi Sándor nem mezőgazdasági befektetések, földügyletek, hanem a Fradi megvásárlása miatt adta el nemrég majd 10 milliárdnyi OTP-részvényét – ezt a BLIKK cáfolta.

Ugyanakkor Kubatov Gábor a Fradi elnöke a Sport Tv Harmadik félidő című műsorában azt nyilatkozta: „Nem akarjuk eladni a focicsapatot. Nincs az az összeg. A belső menedzsmentben is van vita arról, ha jönne egy komoly befektető, mit kellene lépni. Én nem szeretném eladni.”

Szóval valami alakul a háttérben, ez biztos. Hogy micsoda, azt nem tudjuk, így jobb hijján csendesen várjuk a megoldást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik