Foci

A Honvéd kihúzta a gyufát az UEFA-nál

Budapest Honvéd (budapest honvéd, )
Budapest Honvéd (budapest honvéd, )

Rasszista és homofób megnyilvánulások miatt eljárást indított a Budapest Honvéd ellen az UEFA.

Kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arról értesítette a Budapest Honvédot, hogy eljárást indított ellene – olvasható a honvedfc.hu oldalon. A szervezet állítása szerint ennek oka a Vojvodina elleni, hazai pályán elveszített Európa Liga-mérkőzésen a lelátón történt rasszista és homofób megnyilvánulás. Íme, a kispesti klub közleménye:

A vád szerint a szurkolók „Vojvodina homoszexuális” kiáltásokkal üzentek a Vojvodinának, később pedig huhogással jelezték nemtetszésüket Oumaru Abubakar, a Vojvodina afrikai légiósa felé. Az UEFA illetékesei már korábban jelezték, hogy rasszista, antiszemita, homofób megnyilvánulások egy klub szurkolói részéről súlyos következményeket vonhatnak maguk után. A Bp. Honvéd FC mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy klubunkat csak a valóban megtörtént események alapján ítéljék meg. Ugyanakkor klubunk minden vezetője, edzője, játékosa és dolgozója lesújtva érzi magát, hogy előre haladásunkat ilyen események akadályozzák. Klubunk a tények teljes feltárása után fogja eldönteni, hogy milyen szankciókkal kíván élni azok ellen, akik minket ismét ide juttattak.”

Korábban egyébként a klubnál is kiszúrták ezt a magatartást, aminek következtében a következő hazai bajnokin, a Lombard Pápa ellen ismét bezárnak egy szektort a Bozsik-stadionban. Érdekeség, hogy az előző szezonban szintén a Pápa elleni meccsen zárták be az úgynevezett Kispest-szektort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik