Foci

Prukner: Szégyenteljes ez a vereség

Prukner László (Prukner László)
Prukner László (Prukner László)

Így látták az edzők az OTP Bank Liga vasárnapi három találkozóját.

Túl vagyunk egy teljes fordulón a magyar bajnokságból. Egy mérkőzés után nehéz következtetéseket levonni, melyik csapat hol végez majd a tabellán, ám az biztos, hogy azért akadtak meglepetések ezen a nyolc találkozón.

Vasárnap például mindenképpen az volt a Honvéd kecskeméti veresége, hiszen a fővárosiaktól remélni lehetett, ha már az Európa Ligában nem jött össze a siker, majd az NB I-ben odateszik magukat.

Ennek ellenére a KTE 3-1-re nyert. Marco Rossi nem igazán volt elégedett a látottakkal.

“Én is hibás vagyok, mert sok olyan játékosnak adtam ma lehetőséget, akik a teljesítményük alapján nem szolgáltak rá az első osztályú szereplésre. Rengeteget hibáztunk hátul és támadásban is” – mondta az olasz tréner a kecskemetite.hu-nak.

“Nehéz meccsre számítottunk, hiszen nem véletlen, ha egy csapat kiharcolja a nemzetközi szereplést. Próbáltunk felkészülni mindenre, talán játékban felül is múltuk a Honvédot, véleményem szerint megérdemelten nyertünk” – ezek már Bekő Balázs, a Kecskemét mesterének szavai.

Kiütéssel kezdett a DVSC
Fotó: MTI

Szintén a váratlan kategóriába esik a Debrecen hatgólos sikere, hiszen a találkozó elején a Kaposvár még jól tartotta magát, sőt vezetést is a vendégek szereztek, ám a kiállítás megpecsételte a zöld-fehérek sorsát.

Kondás Elemér így foglalta össze a látottakat: “Nagy akarással kezdtek a fiúk, de feszültek voltak, ezért rengeteg hiba csúszott a játékunkba. Váratlanul gólt szerzett az ellenfél, de szerencsére sikerült kiegyenlíteni és vezetést is szerezni, onnantól kezdve pedig felszabadultan, jól játszottak. Megnyugodott a csapat, a játékosok be mertek vállalni mindent, amit tudnak. Rendkívül lendületesen és jól futballoztunk a második félidőben.”

Prukner László viszont már nem volt ilyen nyugodt a mérkőzés után: “Nagyon nehéz meccsre számítottunk, hiszen tudtuk, hogy a csapatunk nincsen kész, alapemberek mentek el és 21-22 éves, másodosztályból érkezett játékosok jöttek a helyükre. Örültem, hogy az elején viszonylag határozottak voltunk, egy buta egyéni hiba miatt viszont korán létszámhátrányba kerültünk. Stabilak voltunk ezt követően is, a második gól után viszont összeroppantunk. Nem tudtunk úgy cserélni, hogy ez megfelelő minőséget jelentett volna. A fiatal játékosok mentálisan megrogytak, ennek köszönhető a szégyenletes vereség. Nem volt várható, hogy ez lesz a vége, és az elején mutatott játék sem ezt hordozta magában.”

A nap legsimább meccse a Videoton-Haladás összecsapás volt. A fehérváriak kétgólos sikerrel kezdték a szezont, bár azért meleg lehetett volna a pite, hiszen a szombathelyi gárdának is voltak veszélyes helyzeteti. Ám Jose Gomes csapata végül begyűjtötte a három pontot, így ha az EL-ben nem is szárnyal a Vidi, a bajnokságban legalább jól rajtoltak.

“A játékosaim jól futballoztak, több gólt is szerezhettünk volna. Sok helyzetet kihagytunk, de jó úton járunk, ez bebizonyosodott. A játékosaim az edzéseken nagyon keményen dolgoznak. Ennek és annak lett meg ma a gyümölcse, hogy szívüket-lelküket kitették a pályára. Nehéz volt ilyen melegben futballozni, mi mégis dinamikusak voltunk az egész meccsen. Nagyszerűen teljesítettünk” – nyilatkozta Jose Gomes.

“Tudtunk, hogy nehéz lesz, hiszen egy nálunk lényegesen jobb erőkből álló csapathoz utaztunk. Az ivószünetig nem volt semmi gond, nekünk voltak inkább lehetőségeink. Ami helyzete a Vidinek volt, azt mi hoztuk össze. Kaptunk egy olyan gólt, amilyet serdülős szinten nem szabad, majd egyet támadó pontrúgásból, ami szintén megengedhetetlen. A második félidőről nem is érdemes beszélni, a meccsre akkor már rányomta a bélyegét a nagy meleg és a 2-0-s eredmény. Kihagyjuk a helyzeteket és hülye gólokat kapunk, az ilyen meccseken ezért nem tudunk eredményesek lenni” – zárta mondandóját Artner Tamás, a Haladás trénere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik