Foci

Túlzottan tisztelték a Fradit, Véber kifakadt

Mezőkövesd (mezőkövesd, )
Mezőkövesd (mezőkövesd, )

Edzői értékelések az OTP Bank Liga szombati négy mérkőzése után.

Szombaton négy bajnoki összecsapással folytatódtak a küzdelmek az OTP Bank Liga 1. Fordulójában. A játéknap Újpesten kezdődött, ahol a hazaiak hiába fociztak jól jó egy órát, egy 93. Percben értékesített büntetővel a Paks mind a három pontot elvitte a Megyeri útról. A tolnaiak 2-1-re nyerték meg az összecsapást.

„Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után. Majdnem végig a kezünkben tartottuk a meccset. Az első félidőben nagyon sok helyzetünk volt, úgy éreztem megnyerhetjük ezt a találkozót. Elismerem ugyanakkor, hogy a paksiaknak is szép számmal akadtak helyzetei. Mindent megtettek a játékosok a pályán, gratulálok nekik, de ma nem sikerült nyerni. Ettől függetlenül a jövő héten is a győzelemért lépünk majd pályára” – mondta Kozma István, a lila-fehérek debütáló vezetőedzője az ujpestfc.hu-nak.

„Úgy gondolom, hogy nagyjából hatvan percig csak a Jóisten és kapusunk tartotta a lelket a csapatban. Ekkor nem volt sok közünk a játékhoz, de az utolsó félórában már rengeteg helyzetünk adódott. A semleges nézők nagyon élvezhették a meccset, hiszen mindkét oldalon sok lehetőség volt. Nem tudom eldönteni, hogy ki állt közelebb a győzelemhez, de én végig hittem abban, hogy megfordíthatjuk az állást. Gratulálok az egész csapatomnak, és külön szeretném kiemelni a kapusunk teljesítményét, nem is értem Molnár Péter eddig hol volt a magyar labdarúgásban” – mondta Horváth Ferenc a sajtótájékoztatón, aki korábban a Sport Televízió kamerái előtt Supermannek nevezte a valóban remek napot kifogó Molnárt.

Videó – Újpest FC – MVM Paks:

Kora este a bajnokaspiráns Ferencváros is bemutatkozott az új idényben, Ricardo Moniz együttese pedig félórát emberelőnyben játszva, két holland játékosa, Jack Tuijp és Arsenio Valpoort találatának köszönhetően nyert 2-1-re a Mecsekalján.

„Teljesen más játékot mutatott a Pécs, mint korábban. Bátran letámadtak, amivel a meccs elején megleptek minket. Ezen azonban változtatni tudtunk, és később sikerült irányítanunk. Elégedett vagyok a friss igazolásainkkal. Bár egyikük sem volt kiemelkedő, Tuijp és Valpoort is betalált. Tuijpra egyébként is jellemző, hogy a semmiből gólt tud lőni. Ezt tavaly csak Böde tudta megvalósítani, most már több ilyen futballistánk is van. Ennek ellenére még sokat kell fejlődniük, bátrabbnak lenniük, hogy még jobban segítsék a csapatot” – értékelte Ricardo Moniz a látottakat a fradi.hu-nak.

Kollégája, Lőrincz Emil mérges volt a lefújás után. Azt is elmondta miért:

„Az elején kicsit jobban tiszteltük a Fradit, mint kellett volna. A játékosok később rájöttek, hogy nincs miért tisztelni az ellenfelet. Hibáztunk a góloknál, de volt néhány érdekes játékvezetői ítélet. Fegyelmezetten védekeztünk, igaz, ezt nem a tizenhatosunknál, hanem sokkal előrébb tettük. Ha azt mondjuk, hogy a Fradi a bajnoki cím megszerzéséért harcol, akkor nem lesz könnyű dolga, főként, ha így játszik, mint ma. Úgy vélem, sokkal nagyobb esélyünk volt a mérkőzés megnyerésére, mint az FTC-nek, ezért mérges vagyok.” (fradi.hu)

Videó – PMFC-Matias – Ferencváros:

Ezzel egyidőben rendezték az MTK és az újonc Mezőkövesd ütközetét is. A fővárosiak úgy nyertek 3-0-ra, hogy a félidőben még gólnélküli döntetlenre álltak a felek. A meccset követően Véber György ismét megvillantotta, hogy keményen tud kritizálni, ha nem tetszik neki valami.

„Lesújtott, amit láttam… Jelen állás szerint azoknak lesz igazuk, akik lesajnáltak minket, és ahogy jöttünk az NB I-be, úgy azonnal megyünk is. Elsősorban azok hagytak cserben, akiket terhelhetőnek gondoltam. A mai meccs egyelőre arról tett bizonyosságot, hogy a húzóembernek szánt titánjainknak – elsősorban elöl – még sok az NB I, ők ma inkább pilickáztak. A támadásainkat nem tudtuk befejezni, az MTK viszont lőtt bátran távolról is, és ők tették jól, lásd az első gólt. 60 percig tartottuk magunkat, de aztán összeestünk – főként fejben. Örülök, hogy a végén időben lefújták, mert még kaphattunk volna… Persze, vannak, akik dicsérik a csapatomat, mondván az első félidőben nem voltunk rosszak, de nekem ez kb. olyan, mintha a hülyegyereknek a fejét simogatnák az oviban: jó voltál, de azért menj haza szépen 3-0-lal… 30-35 pont kell bennmaradáshoz a számításaim szerint, a cél az volt, hogy ebből minél hamarabb megszerezzünk egyet vagy hármat.” (csakfoci.hu)


Véber György kifakadt a meccs után
Fotó: MTI

A tapasztalt Garami József igyekezett azonnal lelket önteni heves vérmérsékletű kollégájába:

„Gyurinak üzenném, hogy sokkal jobb azért a kép annál, mint amit festett. Az első 30 percben jobban játszottak nálunk, taktikailag nem jól reagáltunk a játékukra, a pálya közepén fölényben voltak. Érdekes, hogy erre külön is készültünk, hogy ilyenkor mi a teendő, de nem működtek a dolgok. Egy félidőn át egál volt a meccs, itt is, ott is lehetett volna gól. A második félidőre változtattunk pár dolgot, onnantól kezdve feljavult a játékunk. Mindenképpen dicséret illeti a játékosainkat, nagyszerűen küzdöttek végig. Összességében úgy érzem, a hajrában megérdemelten döntöttük el végérvényesen a mérkőzést. Azt azért látni kell, hogy sok hiba is volt a játékunkban, de persze, biztató dolgokat is láttam. Örülök, hogy nyertünk, de azért még nem hevertük ki a távozókat.” (csakfoci.hu)

Este aztán a bajnok Győr próbálta meg jobb kedvre deríteni a szurkolóit a Maccabi ellen elveszített BL-párharcot követően. Ehhez képest a kisebb balhét és egy-egy piros lapot hozó mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, azaz nem sikerült győzelemmel rajtolnia a címvédőnek. Pintér Attila ráadásul a Duna TV kamerái nem rejtette véka alá a véleményét:

„Azt gondolom, hogy a csapatom mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot. Ezen az estén akadt más, aki főszerepbe került…Köszönjük a szurkolóink támogatását, ez kellett ahhoz, hogy lendületet kapjunk. Az ellenfél ugyan megszerezte a vezetést, de a kiállítás ellenére is tudtunk játékrendszert váltani, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. Megvoltak az első, majd a második félidőben is a helyzetek, de kimaradtak. Megköszönöm a játékosoknak a teljesítményt, mert mindent megtettek. Én már a múlttal nem szoktam foglalkozni. Csak az a baj, hogy mindenki negatívan áll a dolgokhoz. Idejönnek holmi emberek, akik a hazájukban sikertelenek, és osztják az észt… Én úgy emlékszem, hogy mi nyertük a bajnokságot, és a Honvéd is kijutott a nemzetközi porondra, mégis mindenki ezekkel a csapatokkal foglalkozik. Jó lenne, ha mindenki a saját háza táján söprögetne, nem másokénál.” (MTVA)

A túloldalon Szivics Tomiszlávnak tetszett, amit látott. A tréner ezen a mérkőzésen debütált a miskolci kispadon és egyből elhozott egy pontot a bajnoktól. Tavaly pont az idegenbeli gyenge teljesítmény volt a DVTK veszte, ki tudja, lehet ez idén másképp lesz.

„Jó meccs volt, magas iram, ahhoz képest, hogy ez még csak az első mérkőzés volt. Gratulálok a csapatomnak, mert jól küzdöttünk, hajtottunk. Nem kellett volna azt a gólt kapnunk, de bajnokcsapat otthonában egy pont így sem rossz, szép eredmény ez kezdésnek. Remélem, mindenki látta, hogy minden játékosom odatette magát, mindenki beállt a sorba.” (MTVA)

Videó – Győri ETO – DVTK:

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyébként két meccsre is kilátogatott, ott volt délután Újpesten, majd este már a győri lelátón foglalt helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik