Foci

Dzsudzsák nélkül kapott nagy pofont a Dinamo

A moszkvai focicsapat a városi rivális Szpartak Moszkva ellen kapott ki hazai pályán 4-1-re.

Az előző idény elejét rendesen elszúrta a Dinamo Moszkva amely ugyan feltámadt a bajnokság második felére, de így sem tudott odaérni az európai kupaporondot érő helyek egyikére sem. Idén így a szurkolók talán joggal várhatják el a csapattól, hogy villantsanak valamit, azonban amit szombaton kaptak a Szpartak Moszkvától, azt biztosan nem teszik ki az ablakba a Dinamónál.

A magyar idő szerint ebédidőben lejátszott bajnok a listavezető Szpartak már a félidőben 4-0-ra (!) vezetett, Jurado vitte a prímet a vendégeknél, ő duplázni tudott, a második találata pedig elég tetszetős volt. A fordulás után csak a szépítésre futotta a hazaiaktól, Voronin értékesített egy büntetőt, de ez összességében sovány vigasz, a védelem elég gyengén muzsikált ezen a rangadón. A találkozót kihagyta az eltiltott Dzsudzsák Balázs, akinek ezzel a mérkőzéssel telt le a büntetése.

A Dinamo az eddigi három fordulóban egy-egy győzelmet, döntetlent és vereséget könyvelhetett el, így a tabella közepén tanyázik. A Szpartak eddig hibátlan, 9 pontja mellé pedig 8-2-es gólkülönbség párosul.

Eredmény – Premjer-liga, 3. forduló

Dinamo Moszkva – Szpartak Moszkva 1-4 (0-4)
Gólszerzők: Voronin (81. – 11-esből) illetve Jurado (7., 43.), Yakovlev (12.), Emenike (30.)

Videó – Így kapott ki Dzsudzsák csapata:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik