Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )
Foci

CR kettőt, a Real hatot vágott

Első felkészülési mérkőzésükön kiütéses sikert értek el a blancók. Carlo Ancelotti csapata jól muzsikált és fölényesen diadalmaskodott, az angol AFC Bournemouth felett.

Ez volt az olasz tréner első mérkőzése a Real Madriddal, mióta átvette a csapat irányítását a nyáron. Az olasz szakember irányításával ellentmondást nem tűrően focizta le a királyi gárda az előző szezonban az angol harmadosztályban ezüstérmet szerző kiscsapatot.


Cristiano Ronaldo kétszer is betalált
Fotó: AFP

Az első félidőben pályára lépő Cristiano Ronaldo kettőt lőtt (egyet szabadrúgásból), majd Khedira csatlakozott hozzá egy góllal. A szünetben 3-0-val vonult le a két csapat.

A második játékrészben a talán élete utolsó madridi mérkőzését játszó Higuaín kezdte a sort, majd Di María és Casemiro is bevette az angolok kapuját. A mérkőzésen pályára lépett még a Real két frissen igazolt játékosa Isco és Illarramendi.

A madridiak legközelebb a Lyon ellen játszanak Franciaországban, ahol valószínűleg jobban meg kell majd feszülniük a győzelemért, mint most.

Eredmény – felkészülési mérkőzés:

Bournemouth – Real Madrid 0-6 (0-3)
Gólszerzők:
Ronaldo (22., 40.), Khedira (43.), Higuaín (46.), Di María (68.), Casemiro (83.)

Videó – a találkozó góljai:

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.