Foci

Kondás: Nyerhettünk volna Norvégiában

dvsc teva (dvsc, loki, debreceni vsc, strömsgodset, )
dvsc teva (dvsc, loki, debreceni vsc, strömsgodset, )

A Debrecen vezetőedzőjének van hiányérzete a Strömsgodstet elleni idegenbeli 2-2 után.

Végre egy elfogadható magyar végeredmény a nemzetközi labdarúgókupákban. A Videoton kiesése, a Győr kétgólos hazai veresége után a Debrecen győzelmi esélyt szalasztott el Norvégiában, de a 2-2-es iksz sem szégyellnivaló.

A Loki kétszer is vezetett a Strömsgodstet otthonában, végül a skandinávok magyar játékosa, Kovács Péter egyenlített a 93. percben. Kovács egyébként az első félidő 12. percében rácsúszott a Loki légiósának, Damahounak a lábára, őt le kellett cserélni, elképzelhető, hogy súlyos a sérülése.


Kovács Péter és Kondás Elemér
Fotó: MTI
A képre kattintva galéria nyílik.

A haon.hu oldalon olvasható a két vezetőedző véleménye.

“Egyértelműen a DVSC volt a jobb, három-négy nagy helyzetet is kialakított. Aztán a második félidőben egyre inkább belejöttek a játékba, és megnehezítették az ellenfél dolgát. Szerencsések vagyunk, hogy 2-2 lett a vége, és hogy a hajrában gólt tudtunk szerezni. A visszavágón egyértelműen a Loki lesz a favorit, de le lehet győzni a Debrecent” – mondta Ronny Deila, a norvégok trénere.

“Nyernünk kellett volna, hiszen nagyon sok helyzetünk volt. Jó eredmény a 2-2, de természetesen jobb lett volna győzni. A csapat úgy játszott, ahogy azt elvártuk, sok ziccert alakítottunk ki. Úgy érzem, több esetben megleptük az ellenfelet, de van hiányérzetem, több góllal is győzhettünk volna akár” – értékelt a meccs után Kondás Elemér, és bizony igaza is van Eli bá’-nak.

A visszavágót egy hét múlva rendezik. A másik magyar csapat, a Budapest Honvéd emberelőnyben kapott ki 2-0-ra a Vojvodina otthonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik