Foci

Sousa: előny volt, hogy a Vidinél dolgoztam

maccabi tel aviv  (maccabi tel aviv, szurkolók, görögtűz)
maccabi tel aviv  (maccabi tel aviv, szurkolók, görögtűz)

Elkeserítő játék után kapott ki 2-0-ra a Győr a Maccabi Tel-Avivtól a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Ennek ellenére a magyar csapat még nem adja fel.

Utólag alighanem örül Pintér Attila, az ETO vezetőedzője, hogy eltiltása miatt nem ülhetett (vagy inkább állhatott, toporzékolhatott előtte) a kispadon, ugyanis vélhetően az idegeivel játszott volna.

A magyar bajnok szánalmas játékot nyújtott a Maccabi Tel-Aviv ellen (0-2), lényegében helyzete is alig volt az izraeli csapattal szemben, így a Videoton montenegrói kiesése után újabb szomorú, bosszantó estéje volt a magyar foci szerelmeseinek, vagy inkább a magyar focival még szemező sportkedvelőknek.

Egy önmagáért beszélő statisztika: a kapuralövést 23-6-ra nyerte meg a Maccabi, ebből 11-1 a kaput eltaláló kísérletek aránya…

A győrieket a másodedző, Farkas József irányította szerda este az ETO Parkban, ahová kiment 8100 néző (ez soknak számít arrafelé is), akiket vélhetően egy időre megint sikerült elijeszteni.

“Maximálisan kihasználták a helyzeteinket, nagyszerűen játszottak. Sokkal bátrabb játékot kell játszani, a 0-2-es hátrány sok, de mindent el fogunk követni, hogy gólt, vagy gólokat tudjunk szerezni. Kulcsmomentum volt a mi gólunk, amit nem adtak meg, sokkal több egyéni vállalkozás, egyéni kezdeményezés kellett volna. Többet kell majd kezdeményeznünk a kinti mérkőzésen. Nem fogjuk feladni, az biztos!” – mondta a meccs után Farkas.


Fotó: MTI
A képre kattintva galéria nyílik.

Kollégája, a tavaly még a Videotonnal az Európa Liga csoportkörébe jutó Paulo Sousa természetesen nagyon boldog volt a meccs után, és udvariaskodott is egy sort:

“Ma minden összejött a csapatomnak, de természetesen ezután is tiszteljük és erős ellenfélnek tartjuk a Győrt. Jó taktikát dolgoztunk ki és a gólratörő játékunk végül meg is hozta a kétgólos sikert. Ugyanakkor továbbra sem dőlünk hátra, nem aludhatunk el. Hogy előny volt-e, hogy a Videotonnál dolgoztam? Igen, egyértelmű előny volt, hiszen ismertem, tudtam, mi vár ránk és ezt a tudást a játékosoknak is átadhattam, ez meg is látszódott a játékunkon. Mindig az a legjobb csapat, amelyiknél vagyok, most az a Maccabi .”

A hatharom.com oldalon olvasható többek között Lipták Zoltán véleménye, ő a második félidő végefelé teljesen tisztán fejelhetett kapura, de próbálkozása sikertelen volt:

“Az elején kicsit megilletődöttek voltunk, de az első játékrész második felére teljesen kiegyensúlyozottá vált a játék, voltak lehetőségeink, amikkel azonban nem tudtunk élni. A második félidőben picit fölénk nőttek, ráadásul elkövettünk olyan hibákat, amiket ezen a szinten keményen megbüntetnek. Az első dolgunk az lesz, hogy kielemezzük ezt a mérkőzést, és megkeressük a hibáinkat, amiket aztán ki kell javítanunk. Ha ez megtörténik, akkor lehet esélyünk. Pontos becslésbe nem mennék bele, majd ha elkezdődik a meccs, akkor meglátjuk.”

Koltai Tamás szerint a csapat nem mert focizni, pedig a meccs nem volt “nyerhetetlen”…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik