Foci

A DVSC felrázná Norvégiát

dvsc (dvsc, debreceni vsc, )
dvsc (dvsc, debreceni vsc, )

Teljes érdektelenség kíséri a Strömsgodset és a Debrecen csütörtöki Európa-Liga-selejtezőjét a skandináv országban.

Egyik televíziós csatorna sem közvetíti a Debrecen norvégiai fellépését, így a magyar adókon sem lehet majd figyelemmel kísérni Kondás Elemér csapatának játékát.

A helyszínen, Drammenben sem övezi nagy érdeklődés a meccset, a Strömsgodset és a Loki csütörtök esti meccsén egészen biztosan nem lesz telt ház.

Eddig mindössze kétezer jegy kelt el elővételben – számol be a dvsc.hu oldal. A becslések alapján a 7500 férőhelyes Marienlyst Stadionban jó, ha háromezer szurkoló lesz a lelátókon. Debrecenből 50-60 drukker érkezése várható.

A Loki csütörtöki programja egyébként: fél tízkor megreggeliznek a játékosok, délelőtt átmozgatás szerepel a tervek között, majd az ebédet megelőzően lesz a meccsek előtti szokásos taktikai értekezlet, amelyen Kondás Elemér kijelöli a kezdőcsapatot.

A meccs magyar idő szerint 19 órakor kezdődik. A norvég csapatban játszik a korábbi magyar válogatott Kovács Péter is.

A nemzetközi kupákban eddig meglehetősen rosszul szerepelnek a magyar csapatok: a Videoton kiesett a Mladost Podgorica ellenében az El-selejtező első körében, a Győr szerdán kétgólos hátrányba került a BL-selejtezőben a Maccabi Tel-Aviv ellenében hazai pályán.

Egyedül a Honvéd jutott tovább, igaz, az ő 4-1-es és 9-0-s sikerét viszont beárnyékolja a heveny bundagyanú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik