Foci

Tőzsér és a Genoa útjai elválnak

Tozser-Daniel(960x640)(1).jpg (tőzsér dániel, )
Tozser-Daniel(960x640)(1).jpg (tőzsér dániel, )

Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Genoa új vezetőedzője kijelentette, nem számít a magyar középpályásra.

Végét ért Tőzsér Dániel kalandja az olasz Genoa csapatánál – számol be az itasportpress.it. A gárda új mestere, Fabio Liverani kijelentette, nem számol a magyar válogatott futballistával a következő szezonban.

Tőzsér tavaly igazolt a Serie A-ba de Luigi Del Neri és Davide Ballardini irányítása alatt sem tudott igazán alapember lenni.

Tőzsér egy év után távozik az olasz csapattól
Fotó:AFP

Amint arról már írtunk, a belga bajnok játékos szeretne a válogatottban is játszani, reméljük új csapatában, amely egyelőre még nem ismert, nagyobb esélye lesz arra, hogy meghívót kapjon Egervári Sándortól.

Nem csak a 28 éves labdarúgónak int búcsút az új edző, hiszen Bosko Jankovic, Felipe Seymour és Cristiobal Jorquera is távozik.

A kikötővárosi klubnál már gondoskodnak a pótlásukról is. Ennek bizonyítéka, hogy érkezett Sime Vrsaljko a Dinamo Zagrebtől, Sebastien de Maio Bresciából, Panagiotis Tachtsidis Rómából, Giovanni Marchese Szicíliából és Isaac Cofie Veronából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik