Foci

Pellegrini vereséggel kezdett a Citynél

Manchester City (manchester city, )
Manchester City (manchester city, )

A Manchester City labdarúgócsapata dél-afrikai edzőtábor során az első felkészülési meccsét játszotta.

Mindkét manchesteri csapat új menedzsere vereséggel debütált a kispadon. Szombaton a David Moyes vezette United kapott ki Thaiföldön, vasárnap pedig a Manuel Pellegrini irányította City Dél-Afrikában.

Pretoriában játszotta első nyári felkészülési mérkőzését a világoskék manchesteri alakulat. A Loftus Versfeld stadionban a Supersport United FC volt ellenfél.

A chilei mester a HartRichards, Kompany, Javi Garcia, Kolarov Barry, FernandinhoRazak, D. Suarez, NasriDzeko kezdő tizenegyet küldte a pályára. Az első félidőben Dzeko több helyzetet is kihagyott, végül 0-0-val vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőre sort cserélt Pellegrini, ekkor már a PantilimonFacey, Boyata, Lescott, NastasicRodwell, HuwsSinclair, Milner, Yaya ToureNimaly csapat volta gyepen.

Megnyerni a mérkőzést azonban ők sem tudták, sőt. Az 56. percben érkezett Niang, a 83. percben pedig Erasmus, és megnyerték az összecsapást a hazai gárdának.

Az új menedzser következő meccsén, csütörtökön az AmaZulu FC ellen javíthat.

Íme, a mérkőzés összefoglalója:

Eredmény,Felkészülési mérkőzés

SuperSport United FC – Manchester City 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Niang (56.perc), Erasmus (83. perc)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik