Foci

A Loki vagy az ETO lesz szuper?

Kondás Elemér (kondás elemér, )
Kondás Elemér (kondás elemér, )

Este, a Puskás Ferenc Stadionban eldől a magyar Szuperkupa sorsa. A fináléban a Győri ETO és a DVSC-TEVA labdarúgócsapata csap össze.

A Budapest Honvéd és a Videoton számára már korábban elkezdődött a szezon, szombaton este pedig újabb két csapat, a bajnok Győri ETO FC és a Magyar Kupa-győztes DVSC-TEVA is belecsap a lecsóba. Az ő első tétmeccsük ráadásul egy kupadöntő, a Szuperkupára megy ki a játék a Puskás Stadionban. Erőfelmérőnek sem utolsó a találkozó a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezői előtt.


Vajon mit talál ki Kondás Elemér a kupadöntőre?
Fotó: MTI

“Minden sorozattal úgy vagyunk, hogy amelyikben elindulunk, szeretnénk megnyerni, így készülünk a Szuperkupára is. A Győr elleni találkozó a negyedik hétnek a vége, hogy megkezdtük az edzéseket, és be volt kalkulálva a felkészülésbe. Úgy gondolom, nagyon jó mérkőzés lesz, de a nemzetközi szereplés előtt mindkét csapatnak egyben kiváló felkészülési lehetőség is. A kezdőcsapatban mindkét oldalon lesznek változások a kupadöntőhöz képest, tehát annak eredményéből nem szabad kiindulni. Igyekszünk erre a meccsre jól felkészülni és sikeresek lenni” – mondta Kondás Elemér, a hajdúságiak vezetőedzője az mlsz.hu-nak.

Pintér Attila is amondó, hogy a Győr győzelemre fog játszani. A Rába-partiak történetük során az első Szuperkupa-győzelmet szerezhetik meg, míg a Loki már ötször elhódította a serleget.

“Nekünk minden mérkőzés tétmérkőzés, nemcsak az Szuperkupa, hanem az előkészületi meccsek is, hiszen ahol a csapat pályára lép, ott mindig győztesen szeretné azt elhagyni. Így lesz ez holnap is, akik játéklehetőséget kapnak azért tartoznak az ETO keretéhez, hogy amikor rájuk kerül a sor, akkor megmutassák, hogy mire képesek és hogyan tudnak futballozni ezért a szurkolótáborért, ezért a klubért. Nagyon bízom benne, hogy a szombati mérkőzést meg tudjuk nyerni, hiszen a klub történetében ilyen még nem volt” – idézi Pintért az eto.hu.

Szombaton este 20 óra 30 perces kezdettel rendezik meg a szezon első magyar tétmeccsét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik