Foci

400 milliót kap az államtól a Mezőkövesd

mezokovesd(960x640).jpg (mezőkövesd, mezőkövesd-zsóry, )
mezokovesd(960x640).jpg (mezőkövesd, mezőkövesd-zsóry, )

Az NB II Keleti csoportjának győztese, a Mezőkövesd Zsóry FC 400 millió forintot kapott az államtól.

Az élvonalba feljutott borsodi csapat korábban már kapott egy jelentős összeget, hiszen a társasági adókedvezmények is gyarapították a Mezőkövesd számláját, tehát valószínűleg nem lesz gond az egyesület anyagi hátterével. Vélhetően hasonló a helyzet a Puskás Akadémia csapatánál is, így a két klub elkerülheti az Eger sorsát.

A határozat értelmében a klubnak el kell számolnia az összeg felhasználásával, ami viszont megmarad, azt vissza kell fizetniük. A Mezőkövesd a bajnokságot az MTK otthonában kezdi, július 27-én.

„Az önkormányzat mögöttünk áll, és társasági adóból is sok forrást meg lehet szerezni, meg is tesszük a következő körben is” – mondta a klubelnök-államtitkár, a fideszes Tállai András, utalva arra, hogy év elején az egyesület 71 millió, a kft. pedig további 117 millió támogatáshoz jutott a társasági adókedvezmény rendszerből.

A borsodiak a feljutás után már kilátásba helyezték a pálya fejlesztését és a villanyvilágítás felállítását, de műfüves edzőpályát és eredményjelzőt is terveznek építeni, így ezekre vélhetően meglesz a fedezet.

A Mezőkövesdi stadion adatai:

Befogadóképessége: 3000 néző
600 fős ülőhellyel ellátott fedett lelátó (40 VIP-hely)
Vendégszurkolóknak elkülönített helyek: nincs
Esti világítás: nincs

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik