Foci

Itt az újabb MLSZ reform

Puskas-Akademia(960x640).jpg (puskás akadémia, )
Puskas-Akademia(960x640).jpg (puskás akadémia, )

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén a fiatal magyar labadrúgók szerepeltetése mellett foglalt állást.

Bár az MLSZ nem tudja megtiltani a futballvállalkozásoknak, hogy tucatlégiósok tömegét szerződtessék, a keddi elnökségi határozattal mégis megpróbálja legalább anyagilag érdekeltté tenni a klubokat abban, hogy mondjuk a 30 éves szerb harmadosztályú védő helyett inkább a saját nevelésű játékosokat részesítsék előnyben.

A Puskás Akdémia csapata többségében saját nevelésű játékossal jutott fel az NB1-be
Fotó: pfla.hu

Vannak klubok, amelyekre hatással lesz a döntés. A Honvéd, az MTK, a Haladás és a Puskás Akadémia klubvezetői egészen biztosan örömmel nyugtázták a határozatot, hiszen e három klub eddig is inkább a saját nevelésű játékosokból építkezett. Néhány kis, vagy közepes költségvetésű klub jobban mérlegel majd, amikor döntenie kell a játékosügynök által favorizált három pl. gaboni csiszolatlan gyémánt, vagy az U19-es csapat tehetségei között.

Ugyanakkor a nagyobb pénztárcával rendelkező csapatok játékospolitikáját egészen biztosan nem fogja befolyásolni a határozat miszerint az MLSZ a 2013/2014-es bajnoki szezontól kezdve az anyagi juttatások differenciálásával fogja ösztönözni a klubokat arra, hogy minél több fiatal hazai futballistát szerepeltessenek.

A MLSZ honlapja szerint a testület ugyanis általános szabályként határozta meg, hogy a következő szezonban egy élvonalbeli vagy másodosztályú csapat 25 fős keretében minimum 8, az ezt követő idényben 12, míg a 2015/2016-os kiírásban 13 úgynevezett MLSZ-nevelésű futballistának kell szerepelnie, azaz aki 15 és 21 éves kora között legalább három évig az MLSZ-hez tartozó sportszervezet igazolt játékosa volt.

A televíziós jogdíjak esetében a teljes összeg 15 százalékát osztják majd fel aszerint, hogy egy-egy együttesben mennyi 23 éven aluli magyar futballista játszik, míg a másodosztályú együttesek nem is kaphatnak a jogdíjakból, ha a mostani határozat elfogadása után igazolt külföldi futballistát szerepeltetnek.

Az irány egyértelműen jó! Kérdés, milyen lesz a végrehajtás?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik