Foci

Védő lehet a Barcelona következő sztárigazolása

thiago-silva(210x140)(1).jpg (thiago silva, )
thiago-silva(210x140)(1).jpg (thiago silva, )

A madridi Marca vezető hírként ír róla, hogy Thiago Silva, a Paris Saint-Germain brazil védője a Barcelonában szeretne játszani.

A sportnapilap úgy tudja, hogy a 28 esztendős játékos már tavaly nyáron is a katalánokhoz szeretett volna igazolni, ám akkor Carlo Ancelotti vezetőedző személye, valamint Leonardo sportigazgatói ténykedésének köszönhetően végül a francia fővárost választotta. Az olasz szakember azóta már a Real Madrid trénere lett, Leonardót pedig 13 hónapra eltiltották.


Thiago Silva nemrég Konföderációs Kupát nyert Brazíliával
Fotó: AFP

Nem lenne olcsó mulatság a Barca részéről Thiago Silva megszerzése, a brazilt ugyanis 43 millió euróért vette meg a PSG és 2017-ig szóló szerződése van. Barcelonában ugyanakkor azt vallják, hogy a klub most olyan helyzetben van, aminek köszönhetően Tito Vilanova vezetőedző minden kérését teljesíteni tudják. A hírek szerint még azt is el tudnák érni, hogy Thiago Silva engedjen a fizetéséből is, ami jelenleg 8 millió euró évente.

A PSG állítólag egy másik brazil védővel, David Luizzal pótolná az elvágyódó Silvát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik