Foci

Spanyol válogatott csatár lehet a City új fogása

Álvaro Negredo (Álvaro Negredo, sevilla fc, )
Álvaro Negredo (Álvaro Negredo, sevilla fc, )

Spanyol lapértesülések szerint Alvaro Negredo lehet a Manchester City legújabb igazolása.

Miután az angol labdarúgócsapatnál bejelentették, hogy Manuel Pellegrini veszi át a menesztett Roberto Mancini helyét a kispadon, sejteni lehetett, hogy páran érkeznek majd a spanyol bajnokságból. Az első fecske Jesús Navas volt, a szélvészgyors szélsőért 15 millió font körüli összeget fizetett ki a dúsgazdag klub a Sevillának.


Alvaro Negredo Manchesterbe tart
Fotó: AFP

A jelek szerint Navas kap egy ismerős játszótársat, ugyanis a madridi Marca szerint közel az egyezség a City és a Sevilla között Alvaro Negredo átigazolása kapcsán. A korábban az Almeríában, a Real Madridban és a Rayo Vallecanóban is megfordult Negredo az utóbbi időben nem csinált belőle titkot, hogy elvágyódik Andalúziából, korábban a Tottenham Hotspurrel hozták szóba többször is.

A hírek szerint 24 millió font lehet a kivásárlási ára, cserébe ő lehet a csapat elsőszámú célpontja, mert így Edin Dzeko nagy valószínűséggel elhagyja az Égszínkékeket. Negredo Sevillában 139 mérkőzésen 70 találatig jutott a spanyol pontvadászatban.

Videó – Negredo góljai a mögöttünk hagyott szezonban:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik