Foci

EL: ugrás az ismeretlenbe

videoton fc (videoton fc, )
videoton fc (videoton fc, )

Csütörtökön a Honvéd és a Videoton is megkezdi nemzetközi kupaszereplését, ráadásul egyaránt montenegrói riválissal szemben. Sok mindent nem lehet tudni a kis ország klubfutballjáról. Egy biztos, szégyen lenne a kiesés.

Montenegró csak néhány éve önállósodott, a labdarúgás nemzetközi kupaküzdelmeiben a 2007/2008-as idénytől kezdve vesz részt. Az egykori jugoszláv állam csapatai eddig nem hagytak különösebben emlékezetes nyomot az európai klubfutballban, többnyire az első fordulóban kiestek.

A Maldost Podgorica stadionja nem alkalmas EL mérkőzés lejátszására,
ezért a sokkal “csinosabb” podgoricai Városi Stadionban játsza a Vidi a jövő heti visszavágót

Nem is lehet csodálkozni, ha Kispesten a Celik Niksic játékerejéről, stílusáról nem sok mindent tudnak. Ami biztos, a klub története során másodszor szerepel az EL-ben és egyike azon montenegrói csapatoknak, akik túlélték az első fordulót: 2010/2011-ben előbb legyőzték a bosnyák Boracot, majd a Metalurg Donyeck a második selejtezőkörben 11-et gurított nekik.

Ugyanez elmondható a fehérváriakkal találkozó Mladost Podgoricára is. A Vidi ellenfele történelme során többnyire a jugoszláv 3. osztályban játszott. Az önálló montenegrói bajnokság hét szezonjából ötöt töltött az első osztályban. Legjobb eredményük eddig a 2010/11-es szezonban elért 5. helyezés. A tavalyi szezonban a 6. helyen végeztek, így alanyi jogon nem, csak egy másik együttes kizárása miatt lehetnek kupaindulók.

Az M1 mindkét mérkőzést élőben közvetíti. A Honvéd montenegrói vendégjátékát a Celik Niksic otthonából (17.30-tól), majd 20.30-tól következik a Videoton – Mladost Podgorica összecsapás.

Az Európa Liga első fordulójának eredményei és programja:

Kedd:

Bala Town (walesi)-Levadia Tallinn (észt) 1-0 (1-0)
Metalurg Szkopje (macedón)-Karabag (azeri) 0-1 (0-0)
Sliema Wanderers (máltai)-Hazar Lenkoran (azeri) 1-1 (0-1)
Trans Narva (észt)-Gefle (svéd) 0-3 (0-1)

Szerdai program:

ÍF (feröeri)-Linfield (északír) 20.45

Csütörtöki program:

Niksic (montenegrói)-BUDAPEST HONVÉD 17.30
VIDEOTON FC-Mladost Podgorica (montenegrói) 20.30
Asztana (kazah)-Botev Plovdiv (bolgár) 16.00
Csihura Szacshere (grúz)-Vaduz (liechtensteini) 16.00
Milsami Orhei (moldovai)-F91 Dudelange (luxemburgi) 17.00
Gandzaszar (örmény)-Aktobe (kazah) 17.00
FC Santa Coloma (andorrai)-HSK Zrinjski (bosnyák) 17.30
Teteksz (macedón)-Pjunik (örmény) 17.45
Hibernians (máltai)-Vojvodina (szerb) 18.00
Inter Baki (azeri)-Mariehamn (finn) 18.00
Jeunesse Esch (luxemburgi)-Turku (finn) 18.00
Kruoja (litván)-Dinamo Minsk (fehérorosz) 18.00
Flora Tallinn (észt)-Kukesi (albán) 18.30
Suduva (litván)-Turnovo (macedón) 18.45
Laci (albán)-Differdange (luxemburgi) 19.00
Torpedo Kutaisi (grúz)-Zilina (szlovák) 19.00
Trömso (norvég)-Celje (szlovén) 19.00
Tiraspol (macedón)-Skonto (lett) 19.00
Prestatyn Town (walesi)-Liepajas (lett) 20.00
Levszki Szófia (bolgár)-Irtyis Pavlodar (kazah) 20.00
Teuta (albán)-Dacia Chisinau (moldovai) 20.00
Vikingur (feröeri)-Inter Turku (finn) 20.00
Zalgiris (litván)-Saint Patrick’s (ír) 20.10
Broughton (walesi)-Ventspils (lett) 20.30
Sarajevo (bosnyák)-Libertas (San Marinó-i) 20.30
Rudar Pljevlja (montenegrói)-Mika (örmény) 20.30
Drogheda United (ír)-Malmö FF (svéd) 20.45
Domzale (szlovén)-Astra Ploiesti (román) 20.45
Crusaders (északír)-Rosenborg (norvég) 20.45
La Fiorita (San Marinó-i)-Valletta (máltai) 21.00
Breidablik (izlandi)-UE Santa Coloma (andorrai) 21.15
KR (izlandi)-Glentoran (északír) 21.15
ÍBV (izlandi)-HB Tórshavn (feröeri) 21.30

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik