Foci

Juhász Rolandot újra visszaminősítették

Juhász Roland (juhász roland, válogatott, )
Juhász Roland (juhász roland, válogatott, )

A magyar válogatott védője a Videoton csütörtöki Európa Liga meccse helyett a belga Anderlecht U21-es csapatával készül.

Juász Roland jelenleg csak imádkozni tud, hogy újra jobbra forduljon a sora
Fotó: MTI

Az OTP Bank Ligai 2013-14-es szezonrajtja ugyan még várat magára, ennek ellenére két magyar csapatra a héten már tétmérkőzés vár. A Videoton és a Honvéd egyaránt Európa Liga mérkőzést játszik csütörtökön, a sors szeszélye folytán mindketten montenegrói csapat ellen..

A Videoton 10 napos ausztriai edzőtáborozást követően csütörtökön 20.30-tól hazai pályán, a Sóstói-stadionban fogadja az FK Mlados Podgorica csapatát, míg a Honvéd szerdán repül a Cselik Niksics ellen 17.30-kor kezdődő találkozóra.

Az UEFA ugyan a seelejtezők alatt „csak” utazási költségtérítéssel segíti a klubokat, de így sem babra megy a játék. Az első kör teljesítése harmincmillió forintot ér. Ugyanennyit kaphatnak a csapatok a további három selejtezős forduló sikeres teljesítésével, ami már a főtáblát, s egymillió eurót (300 millió forintot) hozhat.

Fehérváron a jegyeket ennél azért egyelőre szerényebben szabták meg. Akár egy mozijegy negyedéért, 360-1100 forint közötti áron vásárolhatnak szurkolók belépést, 14 év alatt pedig ingyenes a meccs. Aki kilátogat azonban biztosan nem láthatja a csapat két válogatott játékosát, Juhász Rolandot és Sándor Györgyöt. Juhász kölcsönszerződése lejárt, így visszautazott az Anderlechtehez és hétfőn már a belga csapat U21-es játékosaival gyakorolt. Hogy hol folytatja egyelőre nem tudni, egy biztos újra visszaminősítette klubja.

Sándor György a tavaszt kölcsönben a Al-Ithadnál töltötte és július 9-ig a szaudi klub játékosának tekinthető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik