Foci

Jól működött a gólbíró-technológia

gol(960x640)(1).jpg (gól, foci, )
gol(960x640)(1).jpg (gól, foci, )

Állítólag jól működött a vasárnap befejeződött Konföderációs Kupán a német GoalControl elnevezésű gólbíró-technológia, holott egyetlen vitatott eset sem történt a torna során.

“A technológia jól működött, a bírók szerencsések voltak, mindig minden a helyén volt” – jelentette ki még múlt pénteken, az elődöntők után Joseph Blatter, a FIFA elnöke. A Konföderációs Kupán a 68 gólból egyetlen sem volt vitatott, így a GoalControlnak egyetlen téves döntés esetében sem kellett bizonyítékot szolgáltatnia, így azt sem tudjuk, mire alapozta a FIFA elnöke a kijelentését.

Meglehet arra, hogy a bronzmérkőzésen – amelyet hosszabbításban Olaszország nyert Uruguay-jal szemben – az első találatnál a rendszer kétséget kizáróan igazolta, a gólszerző Davide Astori még azelőtt ért bele a labdába, mielőtt az áthaladt volna a gólvonalon.

A német dpa hírügynökség információi szerint már a következő hónapokban eldőlhet, hogy a főpróba után a szintén Brazíliában sorra kerülő 2014-es világbajnokságon melyik gyártó – a szintén kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye, valamint a mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef és a német Cairos – technológiáját alkalmazzák majd.

Miután a GoalControl szerepelt a főpróbán, és ezek szerint tökéletesen, csodálkoznánk, ha nem ők kapnák meg a jogot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik