Foci

“Spanyolország nem legyőzhetetlen”

vicente del bosque (vicente del bosque, )
vicente del bosque (vicente del bosque, )

Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a brazilok jobbak voltak a Konföderációs Kupa döntőjén, így megérdemelten nyerték meg a tornát.

Joggal dícsérte a brazilokat
Fotó: AFP

Véget ért a 2014-es brazíliai világbajnokság főpróbájának is beillő Konföderációs Kupa: a fináléban összecsapott a házigazda együttes és a világ- valamint Európa-bajnok La Roja. A végeredmény talán egy kicsit meglepő, hiszen a Selecao 3-0-ra lenyomta a spanyolokat úgy, hogy Sergio Ramos büntető hibázott.

Del Bosque nyilatkozatában elmondta, kiderüt, hogy az ő csapata sem verhetetlen és lenyűgözte a brazil alakulat játéka.

“‘Nem vagyunk legyőzhetetlenek, és ez a brazilok elleni meccs is megmutatta. Gratulálok nekik, jobbak voltak” – mondta a 62 éves mester.

“Minden jól alakult számukra, fontos pillanatokban kaptunk gólokat, mint az első félidő végén, és a második elején. Tudtuk, hogy nehéz lett volna a győzelem ellenük. Nem lehet mindig sikeresnek lenni, időről időre, néha veszíteni is kell.”

A spanyol szakember azt is elmondta, hogy szerinte a dél-amerikaiaknak jó esélyük van megnyerni a világbajnokságot, főleg hazai környezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik