Foci

Az edző Szalairól: Tudjuk, mire képes

szalai ádám (szalai ádám)
szalai ádám (szalai ádám)

Jens Keller szerint a magyar csatár még nincs a legjobb formában.

A napokban vált véglegessé, hogy a magyar labdarúgó-válogatott csatára, Szalai Ádám a Bundesligán belül vált klubot és a Mainz mezét a Schalke 04 szerelésére cseréli. Az új szerzeményről Jens Keller, a gelsenkirhceni együttes trénere nyilatkozott a klub hivatalos honlapján:

„Ádám hosszú kihagyás után állt ismét munkába, természetes, hogy nincsen topformában. Sérült volt, ezért nem tudott játszani. Ugyanakkor tudjuk, hogy mire képes. Elképesztő képességei vannak, hisszük, hogy ezzel előrébb vihet bennünket” – mondta Keller, aki szerint ugyanezen állítások igazak a másik új igazolására, Felipe Santanára is.

Honfitársunk már debütált is új együttesében, szombaton, az amatőr ERGO-válogatott elleni felkészülési összecsapáson 60 percet kapott.

A 25 esztendős Szalai három és fél szezont követően távozik a Mainztól, melyben minden sorozatot figyelembe véve 83 mérkőzésen 24 találatig jutott. A mögöttünk hagyott szezonban 13 gólt jegyzett, ezzel pedig a Bundesliga góllövőlistáján a hetedik helyre ért oda. Ezzel a terméssel egyébként minden idők legeredményesebb magyar szezonját zárta a Bundesligában.

Összehasonlításképp, új együttesében, a Schalkéban Julian Draxler és Klaas-Jan Huntelaar lett a házi gólkirály, mindketten tíz-tíz alkalommal zörgették meg a hálót.

Szalai búcsúja

“Nagyon várom az új kihívásokat! Köszönöm nektek, hogy eddigi pályafutásom alatt mindvégig mellettem voltatok! Köszönet a Mainznak, ahol profi labdarúgó lettem, ahol fejlődhettem, ahol nagyon szép élményekben lehetett részem” – írta még szerződtetése napján Szalai a Facebookon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik