Foci

Kecskemétről erősít a Puskás Akadémia

Bertus Lajos (bertus lajos, )
Bertus Lajos (bertus lajos, )

A klub hivatalos oldalán jelentette be Bertus Lajos érkezését.

Gőzerővel készül története első NB I-es szezonjára a Puskás Akadémia csapata. Benczés Miklós vezetőedző fiai simán nyerték a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjának küzdelmeit.

Azonban a klubvezetés és az edző is tisztában van vele, hogy erősíteni kell a csapatot az első osztályú idényre. Ennek bizonyítékaként szerdán leigazolták a Kaposvári Rákoczi kapusát Lubos Hajduchot.

A csütörtök folyamán újabb játékossal bővült a keret. A 22 éves Bertus Lajos Kecskemétről érkezik. A bal oldali és bal belső középpályás 1+1 évre írt alá.

Ugyan személyesen csak most jártam először Felcsúton, de korábban nagyon sokat hallottam a Puskás Akadémiáról. A futballberkekben mindenki tudja, hogy profi körülmények vannak Felcsúton, ahol megvan a lehetőség az előrelépésre. Mindent megteszek, hogy kiharcoljam a helyem az új csapatomban. Benczés Miklós vezetőedzővel telefonon beszéltem, biztatott, bevallom, ez nagyon sokat számított, hogy a Puskás Akadémia FC-hez igazoljak. Azon leszek, hogy a továbbiakban is rászolgáljak a bizalomra!” – nyilatkozta a korábbi U21-es válogatott futballista a klub honlapjának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik