Foci

Villogtak a brazilok és lenyomták az olaszokat

neymar (neymar, )
neymar (neymar, )

A Konföderációs Kupa egyik legjobb mérkőzésén Brazília 4-2-re legyőzte Olaszországot.

Az A jelű négyesben a csoportelsőségről döntött ez a találkozó, hiszen mindkét válogatott hat ponttal állt, és már a második kört követően eldőlt, hogy ott lesznek az elődöntőben.

Azonban nem volt mindegy, hogy ki megy tovább elsőként, hiszen az vélhetően elkerüli a másik árgól a világ- és Európa-bajnok spanyolokat.

A meccsen egyébként nagyon bekezdtek a csapatok, a házigazdák már az első percekben vezetést szerezhettek volna, de az olaszok is nyíltsisakos játékkal indítottak.

Ennek ellenére a félidő közepére visszeesett a színvonal és a gól is elmaradt, azonban mégsen 0-0-val mentek pihenőre a játékosok: a 45. percen Dante szerzett – vélhetően lesről – gólt, így a brazilok vezettek a szünetben.

A térfélcserét követően is veszélyesebb volt a Selecao, azonban egy gyors kontrát Giaccherini váltott gólra – Balotelli parádés sarkazása után -, majd pár perccel később Neymar ragasztott mesteri szabadrúgást Buffon kapujába (2-1).

A 66. percben Fred lépett ki Marcelo labdájával, lerántani sem tudták, és megszerezte a hazaiak harmadik találatát. Az olaszok azonban nem adták fel, és egy furcsa körülmények között szerzett Chiellini-találattal megint szorossá varázsolták az állást (3-2): Balotelli a földre huppant egy szögletet követően, a visszajátszásból pedig jól látható volt, hogy a játékvezető a szájához vette a sípját, és a tizenegyespontra mutatott. Ezért a védők és Julio Cesar is megállt, de a játék mégis folytatódott, és az akció végén Chiellini passzolt a kapuba, a bíró pedig megadta a gólt.

A 89. percben aztán ismét Fred volt a főszereplő és bebiztosította csapatának az első helyet (4-2).

Eredmény – Konföderációs Kupa, A csoport, 3. forduló

Brazília-Olaszország 4-2 (1-0)
Gólszerzők: Dante (45.), Neymar (55.), Fred (66., 89.), illetve Giaccherini (51.), Chiellini (71.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik