Foci

Forlan mentette meg Uruguayt

diego forlan (diego forlan, )
diego forlan (diego forlan, )

A Konföderációs Kupa B csoportjának második fordulójában a dél-amerikai együttes 2-1-re verte Nigériát.

A játéknapon egy másik mérkőzést is rendeztek, ott Spanyolország lemosta a pályáról Tahitit: a La Roja 10-0-val hozta a találkozót.

Késő este pedig a Nigéria-Uruguay meccset rendezték meg. Már az első percekben veszélyben forgott mindkét kapu, igaz, csak távolról próbálkoztak a csapatok, majd a 19. percben már gól is született: Forlan beadását középen Cavani lépte át, így lett jó Luganónak, aki közelről már nem hibázott (0-1).

A folytatásban több helyzetük volt a dél-amerikaiaknak, mégis egyenlíteni tudott Nigéria egy védelmi hibát kihasználva a 37. percben (1-1).

A fordulást követően Forlan küldött egy életerős bombát a jobb felsőbe, így megnyerte a meccset Uruguay. Jelenleg mindkét csapat 3 ponttal áll a csoportban, de Nigéria a következő körben a spanyolokkal, az uruk pedig Tahitivel meccselnek, így Cavaniéknak lesz könnyebb dolguk, hogy kiharcolják a továbbjutást.

Eredmény – Konföderációs Kupa, B csoport, 2. forduló

Nigéria – Uruguay 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Mikel (37.) illetve Lugano (19.), Forlan (51.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik