Foci

Eltörte az orrát David Luiz

david luiz (david luiz, )
david luiz (david luiz, )

A brazil válogatott védő a szerdai, Mexikó elleni Konföderációs Kupa-mérkőzésen egy szerencsétlen felszabadítási kísérlet után, mint később kiderült, orrtörést szenvedett.

A 2-0-s hazai győzelemmel zárult összecsapáson David Luiz válogatottbeli védőtársával, Thiago Silvával szerencsétlenül ütközött, miután egy szabadrúgást próbáltak meg elhárítani a saját kapujuk előtt.

Bár sérülésével a 90 percet végig tudta játszani, később kiderült, hogy orrtörést szenvedett, így a nyár folyamán mindenképpen sebészeti ellátásra szorul majd.

Igen, eltörtem az orromat, de ez benne van a játékban – mondta a riportereknek. – Most meg kell várnom, amíg lezajlik az egész kupasorozat, aztán elmegyek összestoppoltatni magam.”

David Luiz említést tett a szurkolókról is: „Nagyon hátborzongató érzés volt, a hideg is kirázott. Ez volt az egyik legnagyobb szenzáció az életemben, ahogy az egész stadion szenvedélyesen énekelt és buzdított.”

Mindig igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, de ez most valahogy sokkal erősebb lökést adott nekünk.”

A Selecao győzelmével kvalifikálta magát az elődöntőbe, köszönhetően Neymar és Jo góljainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik