Foci

Meghalt egy szurkoló az argentin bajnokin

Életét vesztette egy Lanus szurkoló, miután összeverekedtek a rendőrökkel. Egy másik ember is megsérült, öt korházba szállították.

Az Argentin labdarúgó bajnokság hétfői mérkőzésén az Estudiantes gárdája a Lanus csapatát fogadta. A mérkőzésen a hazaiak 2-0-ra vezettek, amikor verekedés tört ki a rendőrök és a vendégcsapat szurkolói között. Lövés is dörrent, amely egy  szurkolót a mellkasán talált el. A 38 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy másikat kórházba kellett szállítani.

Amikor a rendőrség bejelentette, hogy a vendégek egyik szurkolója elhunyt, a szünetben félbeszakította a játékvezető a mérkőzést. Alejandro Maron, a Lanus elnöke így fogalmazott: „Úgy döntöttünk, hogy félbeszakítjuk a mérkőzést. Ez volt a legjobb döntés. Csak annyit tudok mondani, hogy gyászoljuk az elhunyt személyt.”

A hazaiak első embere, Enrique Lombardi a következőket mondta: „A rendőrség bejelentette, hogy meghalt egy szurkoló. Nem volt más választásunk, nem folytattuk tovább a játékot.”

Jelentések szerint az három rendőrt elbocsátottak erőszakos cselekedetük miatt. A mérkőzés két gólját egyébként és Duvan Esteban Zapata Banguera szerezte. Sajnos nem erről marad emlékezetes az összecsapás.

Három napon belül a második bajnoki összecsapás szakadt félbe Argentínában, ugyanis szombaton a Velez Sarsfield-All Boys találkozót kellett a vendégdrukkerek rendbontása miatt idő előtt lefújni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik