Foci

Vb-ezüstérmes kapust igazolt a Fulham

stekelenburg (maarten stekelenburg, )
stekelenburg (maarten stekelenburg, )

A Fulham labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette Maarten Stekelenburg szerződtetését. A Romától érkező holland válogatott kapus négy évre írt alá.

A hálóőr már a londoni csapat harmadik igazolása a nyáron, a védő Fernando Amorebieta és a középpályás Derek Boateng után.

Az AS Romától érkező 30 éves Stekelenburg 2011 óta védett Olaszországban, előtte profi pályafutása során csak az Ajax színeit viselte. Stelekenburg eddig 54 alkalommal őrizte az Oranje kapuját.

Ott van az én új csapatom, mutatja Maarten Stekelenburg.
(Fotó:AFP)

A kapus elmondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhattam a Fulhamhez. Örülök, hogy ilyen hamar biztossá vált az átigazolásom, mostantól minden erőmmel a Premier League rajtjára készülök.

Gera Zoltán egykori klubjánál az edzője az a Martin Jol lesz, akivel a 2009-2010-es idényben már dolgozott az Ajax csapatánál.

Az ügyben természetesen a menedzser is megszólalt: „Maarten egy nagyszerű képességű kapus, tudom, hiszen dolgoztam vele az Ajaxnál. Biztos vagyok benne, hogy a Premier League-ben is megállja majd a helyét.

Az angol klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolás összegét, de lapértesülések szerint körülbelül 4 millió fontért váltott csapatot Stekelenburg.

Az olasz klubnak így kapus után kell néznie. Az egyik jelölt, külföldi források szerint, a magyar válogatott és a Bolton Wanderes kapusa, Bogdán Ádám lehet.

Mellesleg a Fulhamnek van magyar kapusa, az egykori REAC-os Somogyi Csaba, aki a szezonban az ötödik ligás Dartfordban védett, Londonban esélye sincs közel kerülni a nagycsapathoz. Stekelenburg érkezésével pláne nincs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik