Foci

Statisztikailag is a Fradi gólzsákja volt a legjobb

Böde Dániel (böde dániel, )
Böde Dániel (böde dániel, )

Böde Dániel végzett a kanadai táblázat élén.

Hétfőn írtunk róla, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó díjkiosztóján Böde Dánielt jutalmazták, mint az OTP Bank Liga mögöttünk hagyott szezonjának legjobb játékosát. A ferencvárosi támadó tényleg remek idényen van túl, csak egy találattal maradt el a gólkirály Adamo Coulibalytól – Böde 17-ig jutott.


Böde csütörtökön Kuvait ellen bizonyíthat címeres mezben
Fotó: MTI

A Fradi legjobbja ezen felül még egy fontos mutatóban, a gólpasszok terén is jeleskedett. A hlsz.hu-n szerdán megjelent kanadai táblázaton Böde végzett az első helyen, mivel 17 találata mellé kiosztott tíz asszisztot is. A honlap megjegyzi, a gólpasszok esetében figyelembe vették azt is, ha valaki gólt érő lövés előtt kiharcolta a tizenegyest vagy a közvetlen szabadrúgást, illetve úgy lőtt kapura, hogy a társ a kapusról kipattanó labdát értékesítette.

Bödénél több gólpasszt csak a kecskeméti Vladan Savic osztott ki a szezonban, szám szerint 12-őt. A székesfehérvári Kovács István és az újpesti Kabát Péter szintén 10-10 assziszttal zárt.

A 2012-13-as idényben a Fradi támadója után Kabát lett a második a kanadai táblázaton (13 gól, 10 gólpassz), a debreceni Coulibaly pedig a harmadik (18 gól, 4 gólpassz). A bajnok Győrből Varga Roland teljesített a legjobban, ő 12+8-as leosztásban 20 ponttal zárt.

Az OTP Bank Liga kanadai táblázatának élmezőnye

1. Böde Dániel (Ferencváros) – 17 gól, 10 gólpassz: 20 pont
2. Kabát Péter (Újpest) – 13 gól, 10 gólpassz: 23 pont
3. Adamo Coulibaly (DVSC-TEVA) – 18 gól, 4 gólpassz: 22 pont
4. Varga Roland (Győri ETO) 12 gól, 8 gólpassz: 20 pont
5. Nikolic Nemanja (Videoton) – 13 gól, 5 gólpassz: 18 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik