Foci

A Real Madrid levélben gratulált a magyar csapatnak

Real Madrid levél (real madrid levél, emilio butragueno, )
Real Madrid levél (real madrid levél, emilio butragueno, )

Emilio Butragueno, a spanyol klub nemzetközi igazgatója személyes hangvételű levélben gratulált a Puskás Akadémia (PFLA) bajnoki címéhez, NB1-es feljutásához.

„Azért írok, hogy gratuláljak Önnek a Puskás Akadémia felnőtt csapata által elért sikerhez. Szükségtelen mondanom, mennyire büszke lehet a játékosokra, akik megnyerték az NB II Nyugati csoportját, már három fordulóval a befejezés előtt, és kivívták az OTP Bank Ligában való szereplés lehetőségét.”

„Szeretném aláhúzni, hogy Ön mint alapító, aki az első pillanattól hitt ebben a projektben, különleges említést érdemel. Mondanom sem kell, mennyire örülünk a hírnek, osztozunk a boldogságukban, tekintettel Puskás szerepére a Real Madrid történelmében és arra, hogy mit jelent ő nekünk” – idéz a pfla.hu oldal abból a levélből, amelyet Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója, korábbi legendás játékosa küldött gratulációként Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Puskás Akadémia alapítójának.

Puskás egykori klubja szakmai partnere a felcsúti egyesületnek. A Real Madrid már a két éve indított szociális sportiskolai programban, a RealTanoda működtetésében is együtt dolgozik a Puskás Akadémiával.

A levél teljes terjedelmében:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik