Foci

Volt élvonalbeli játékosokat vettek őrizetbe

Egy hatfős bűnözői csoportot tartóztattak le bundaügyben.

Labdarúgókat és játékvezetőket vesztegetett meg a gyanú szerint egy bűnözői csoport. Az üggyel kapcsolatban hat embert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

A főkapitányság a Készenléti Rendőrség speciális egységeinek bevonásával az ország különböző pontjain azonos időben csapott le a gyanúsítottakra. A házkutatások során számos bizonyítékot és több ezer eurót foglaltak le – közölte Soltész Bálint.

Mint elmondta, a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy bűnözői csoport anyagi ellenszolgáltatás fejében játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg, hogy az élvonalbeli és utánpótlás-mérkőzéseket a számukra megfelelő módon alakítsák, azon a kért események, illetve a megfelelő eredmények szülessenek.

Az akcióban F. Péter hevesi, B. Gábor jászapáti, S. László budapesti, T. Norbert veresegyházi, D. Márk budapesti és K. Gábor szolnoki lakosokat fogták el és hallgatták ki, vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A heol.hu azt írja, a játékosok „egy része” élvonalbeli labdarúgó volt.

A rendőrség közülük öt gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta. Az Egri Járásbíróság négy ember előzetes letartóztatását elrendelte, az ötödik gyanúsított pedig házi őrizetbe került.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.