Foci

Neymart bemutatták Barcelonában

neymar (neymar, )
neymar (neymar, )

Óriási tömeg fogadta az FC Barcelona új igazolását.

Neymar miután eldöntötte, hogy Barcelonában folytatja karrierjét hétfőn érkezett meg a katalán fővárosba. A játékost már a reptéren hatalmas tömeg fogadta, majd a klub székházában volt jelenése. Előbb részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírta Sandro Rosell klubelnök társaságában öt évre szóló szerződését.


Fotó: AFP

A Nou Camp kapui már délután kinyíltak a szurkolók előtt, a drukkerek pedig elég szép számban képviseltették magukat a hivatalos bemutatón. Közben az érintett kötelező fotózásokon vett részt, miközben a stadionban már a nevét skandálta a hangos bemondó és a szurkolók is.

Magyar idő szerint 18 óra 38 perckor, a Barcelona indulójára vonult ki Neymar a Nou Camp gyepszőnyegére, természetesen már teljes harcidíszben. A kissé talán megszeppent brazil előbb körbeintegetett az őt köszöntő tömegnek, majd dekázott egy sort.

Ezt követte élete első barcelonai interjúja, melyet a pálya közepén felállított emelvényen adta. Mikor közölte, hogy egy álma vált valóra hatalmas üdvrivalgás harsant fel a lelátón. Képzelhetik mi volt akkor, mikor közölte, hogy minden erejével azon lesz, hogy a Barcelona továbbra is a világ legjobb csapata legyen… Neymar aztán futott egy tiszteletkört is, ezalatt előre lekészített labdákat rugdosott ki a lelátóra a szurkolók legnagyobb örömére.

Neymar bemutatásáról 15 ország 122 médiumának 334 újságírója tudósít a helyszínről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik