Foci

Korábbi csapata rontotta el Sivic búcsúmeccsét

A Kecskemét 1-0-ra nyert Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának nyitómeccsén.

Tomislav Sivic személye miatt volt elsősorban érdekes a Paks – Kecskemét bajnoki pénteken este, ugyanis a szakember jelenlegi együttesével épp egykori csapatát fogadta. Ráadásul ez volt a tréner utolsó összecsapása az atomvárosi kispadon, korábban szóban megegyezett a Diósgyőrrel.

Az első félidő nem hozott túl sok izgalmat, igaz a 37. percben vezetéshez juthatott volna a Paks, de a kapu torkából sikerült menteni a kecskemétieknek. A második felvonást két kapufával kezdték a hazaiak, gólt azonban a KTE szerzett, Bertus a 71. percben talált be Hullám beadása után (0-1).

A Paks még próbálkozott egyenlíteni, ez azonban már nem jött össze, Sivic-mester vereséggel búcsúzott. A házigazdáknak ez volt sorozatban az ötödik zakójuk, legutóbb április 26-án, a később bajnoki címet szerző Győr otthonában tudtak nyerni. Mondjuk az egy nagy siker volt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 30. forduló

Paks, 1000 néző, v: Solymosi

MVM Paks – KTE-Phoenix Mecano 0-1 (0-0)

Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Sifter – Bartha, Bori (Kovács G., 76.), Heffler N. (Hahn, 76.) – Könyves (Kiss T., 54.), Eppel

Kecskemét: Antal – Mogyorósi, Vaskó, Varga R., Forró – Vukasovic, Nagy P. (Patvaros, 60.), Bertus – Savic (Hullám, 70.) – Burgos (Balázs Zs., a szünetben), Rajczi

Gólszerző: Bertus (72.)

Sárga lap: Szabó J. (24.), illetve Vaskó (29.), Varga R. (54.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik