Foci

A Manchester City betör az amerikai bajnokságba is

chelsea manchester city (chelsea, manchester city, benayoun, )
chelsea manchester city (chelsea, manchester city, benayoun, )

A manchesteri labdarúgóklub és a New York Yankees baseballcsapat Észak-Amerikában indít közös együttest 2015-ben.

A Manchester City arab tulajdonosairól eddig is köztudott volt, hogy nem sajnálják a pénzt, ha labdarúgásról van szó, az égszínkékek rendre az élmezőnyben végeznek egy-egy átigazolási szezon végén. Már ami az elköltött eurókat illeti.

Ezúttal azonban valutát váltottak, és dollármilliókat fektettek be, mégpedig a patinás New York Yankees baseballcsapattal karöltve. Hogy mibe? Egy futballegyüttesbe, amely 2015-től kezdve lesz a tengerentúli profi bajnokság (MLS) tagja. A New York City Football Club névre keresztelt „szerelemgyermek” egy 100 millió dollárt magában foglaló együttműködésnek indul. Ezen felül pedig még egy stadiont is felhúznak a leendő csapatnak.


Focimeccs a Yankee Stadionban
Fotó: AFP

„A Yankeesben tökéletes partnerre leltünk” – mondta a Manchester City vezérigazgatója, Ferran Soriano, aki szerint az amerikai franchise eddigi sikerei jelentik a garanciát arra, hogy egy valóban népszerű klubot sikerül majd építeni a Nagy Almában.

A City időközben már ellátogatott a tengerentúlra a múlt heti bejelentést követően. A csapat előbb St. Louis-ban, majd a Yankee Stadionban győzte le a rivális Chelsea-t. Mind a két meccs remek reklámja volt a tengerentúlon csak soccerként emlegetett labdarúgásnak: az előbbin hét, az utóbbin nyolc találat is esett.

Érdekesség, hogy ugyan már létezik a New York Red Bulls csapata, a New York FC lesz az első valóban New York-i együttes. A Red Bulls ugyanis a szomszédos New Jerseyben székel.

Hogy miért éri ez meg a Yankeesnek is? Nos, azon túlmenően, hogy jövedelmező együttműködésnek tűnik a huszadik MLS-csapat létrehozása, a baseballklubnak ezzel minden esélye meglesz arra, hogy betörjön az angol piacra, és tovább növelje nemzetközi elismertségét és bevételeit.

Az ilyen üzletekre mondják Amerikában, hogy win-win.

Az MLS egyre népszerűbb Észak-Amerikában

Mostanában egyre többször látni, hogy egy-egy barátságos vagy felkészülési mérkőzésért elutaznak az USA-ba a csapatok, hogy ott is kiépítsék a rajongói bázisukat. A tengerentúlon egyre nézettebb a labdarúgás, ennek ékes bizonyítéka az a tény is, hogy az úgynevezett major bajnokságok közt a harmadik az átlag nézőszámokat tekintve az MLS – az amerikai foci és a baseball után.

Mérkőzésenként 18 ezer 807 szurkoló szokott kilátogatni a stadionokba, ami majdnem ezerfős növekedést jelent az előző évhez képest – ez csúcs a bajnokság történetében. A mélypont 2000-ben volt, amikor „csak” 13 ezer 756-an voltak átlagban kíváncsiak az MLS-meccsekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik