Foci

Kiütéssel biztosította be az EL-indulást a Vidi

videoton fc (videoton fc, )
videoton fc (videoton fc, )

A Videoton 5-1-re nyert a Kecskemét otthonában. A fehérváriak így biztosan másodikként végeznek az NB I-ben.

Az élvonalbeli bajnokság sűrű élmezőnye miatt minden egyes pontnak jelentősége van, főleg az utolsó fordulókban, így a Vidi is a győzelemre hajtott a KTE vendégeként. A piros-kékek szurkolói nem is csalódtak csapatukban, hiszen öt gólt is berámoltak a lilák kapujába.

A pálya állapota egyébként pocsék volt Kecskeméten, a játékosok szinte már vízilabdázták a heves esőzés miatt. A labda is többször elakadt egy-egy tócsában, így komoly nehézségek árán lehetett csak élvezetes játékot produkálni.

A gólgyártást a Vidi kezdte meg a 17. percben: ekkor Juhász bólintott közelről a kapuba (0-1). Nem sok idő telt el, máris érkezett a következő, a 23. percben Szolnoki távoli bombáját védte be a hazaiak hálóőre. Persze a KTE sem hagyta annyiban a dolgot, még az első félidőben egyenlítettek Mohl révén (1-2).

A szünet után Borszéki még védeni tudta Juhász bólintását, de a kipattanót Torghelle már bevágta közelről, majd Paraiba lökete pattant a gólvonal mögé Mohlról (1-4).

A hajrában a kecskemétiek elszórakoztak egy szépítési lehetőséget, amikor a 82. percben Mohl kihagyott egy tizenegyest. Ezt megbosszulta a vendég alakulat, hiszne Juhász három perccel később még egyszer pontosan fejelt (1-5).

A kiütéses győzelem azt jelenti, hogy 54 ponttal állnak a második helyen. Egyedül a Honvéd előzhetné meg őket, feltéve, ha az utolsó fordulóban a piros-feketék nyernek a Haladás otthonában, a Vidi pedig kikap a Pécstől. Ekkor azonos ponttal, azonos számú győzelemmel állna mindkét együttes (16), így a gólkülönbség rangsorol: a fehérváriak mutatója jelenleg +29, a Honvédé pedig +14, tehát a fővárosiaknak legalább 16 góllal kellene nyerniük az ezüstéremhez…

Eredmény – OTP Bank Liga, 29. forduló

Kecskeméti TE – Videoton FC 1-5 (1-2)
Gólszerzők: Mohl (37.), illetve Juhász (17., 85.), Szolnoki (22.), Torghelle (53.), Paraiba (62.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik