Foci

Szédületes meccset nyert a München

ribéry (ribéry, )
ribéry (ribéry, )

Az utolsó játéknapot rendezték a Bundesligában: a már bajnok Bayern a Mönchengladbachot verte 4-3-ra.


Ribéry bődületesen nagy gólt lőtt
Fotó: AFP

Aki ezt a találkozót választotta, az minden bizonnyal nem hitt a szemének: a hazai pályán játszó Borussia a 10. percben már a harmadik gólját rámolta be a bajnok München hálójába, vendégoldalról pedig addigra már Martinez is beköszönt. A folytatásban ugyanakkor már csak a Bőrnadrágosok találtak be, Ribéry kettőt (a második akár az év gólja is lehet a Bundesligában), Robben egyet jegyzett, a Bayern így 4-3-as győzelemmel búcsúztatta el a szezont.

Ami a többi mérkőzést illeti, számos kérdőjel kiegyenesedett: a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyre a rivális Freiburgot legyőző Schalke ért oda. Az Európa Ligában a Freiburg mellett a Frankfurt, illetve a kupadöntőbe jutó Stuttgart próbálhat majd szerencsét.

A Düsseldorf komoly zakót kapott a Hannovertől (Huszti Szabolcsot nem nevezték), így a Borussia Dortmundot meglepetésre legyőző Hoffenheim zárt a 16. helyen, ami azt jelenti, hogy osztályozót vívhat a bentmaradásért. A Fortuna megy a Bundesliga II-be.

A magyarok közül egyedül a sérüléséből visszatérő Stieber Zoltán lépett pályára, ő a már biztos kieső Fürth együttesébe állt be a 80. percben. A Greuther 3-1-re kikapott az Augsburgtól.

A leverkuseni Kiessling lett a gólkirály, aki egy 90. percben szerzett góllal előzte be Robert Lewanbdowskit. Szalai Ádám holtversenyben a hetedik lett.

Eredmények – Bundesliga, 34. (utolsó) forduló

SC Freiburg-FC Schalke 04 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Schmid (54.) illetve Draxler (20.), Schuster (57. – öngól)

1. FC Nürnberg-Werder Bremen 3-2 (0-1)
Gólszerzők: Nilsson (61.), Polter (81.), Pekhart (88.) illetve De Bruyne (37., 89.)

Borussia Dortmund-1899 Hoffenheim 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Lewandowski (6.) illetve Salihovic (77., 82. – mindkettőt 11-esből)
Piros lap: Weidenfeller (81.)

Borussia Mönchengladbach-Bayern München 3-4 (3-2)
Gólszerzők: Stranzl (4.), Hanke (5.), Nordtveit (10.) illetve Martinez (7.), Ribéry (18., 53.), Robben (59.)

Eintracht Frankfurt-VfL Wolfsburg 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Meier (36.), Rodriguez (90. – öngól) illetve Polak (8.), Diego (19.)
Piros lap: Hasebe (35.)

FC Augsburg-Greuther Fürth 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Werner (30.), Callsen-Bracker (55.), Ji (75.) illetve Trinks (62.)

Hamburger SV-Bayer Leverkusen 0-1 (0-0)
Gólszerző: Kiessling (90.)

Hannover 96-Fortuna Düsseldorf 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Diouf (36.), Ya Konan (61., 76.)

VfB Stuttgart-FSV Mainz 05 2-2 (2-2)
Gólszerzők: Wetklo (22. – öngól), Boka (33.) illetve Ede (16.), Müller (42.)

A bajnokság végeredménye:

1. Bayern München        34  98-18  91 pont – bajnok és BL-induló
2. Borussia Dortmund      34  81-42  66 – BL-induló
3. Bayer Leverkusen       34  65-39  65 – BL-induló
4. FC Schalke 04          34  58-50  55 – BL-selejtezős
5. SC Freiburg            34  45-40  51 – EL-selejtezős
6. Eintracht Frankfurt    34  49-46  51 – EL-selejtezős
7. Hamburger SV           34  42-53  48
8. Bor. Mönchengladbach   34  45-49  47
9. Hannover 96            34  60-62  45
10. 1. FC Nürnberg         34  39-47  44
11. VfL Wolfsburg          34  47-52  43
12. VfB Stuttgart          34  37-55  43
13. FSV Mainz 05           34  42-44  42
14. Werder Bremen          34  50-66  34
15. FC Augsburg            34  33-51  33
16. 1899 Hoffenheim        34  42-67  31 – osztályozós
17. Fortuna Düsseldorf     34  39-57  30 – kiesett
18. SpVgg Greuther Fürth   34  26-60  21 – kiesett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik